2025. szeptember 12., péntek - Mária

Szabadidő, életmód

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

2025-08-14 565

Az idei Tűz és Fények játéka ismét azt a célt hordozza, hogy miközben büszkeséggel tekintünk az égre, magunkba szívjunk valamit ebből a gazdag múltból, és szeretteinkkel, barátainkkal, családunkkal újfent megélhessük a hazaszeretet, az összetartozás és ezen több évezredes örökség által táplált testvériség érzését.

Az államalapítás évfordulóját ünneplő, a Szent István Nap rendezvénysorozatot megkoronázó ünnepi tűzijáték minden korábbinál nagyobb lesz, egyben folytatja a történetet, amelynek első felvonását 2024-ben ismerhette meg a nagyközönség.

2025. augusztus 20-án, este 9 órai kezdettel Magyarország ismét megrendezi a nemzeti védjeggyé vált gigantikus tűzijáték-show-t, a Tűz és Fények játékát, mely 5 km hosszú Duna-menti szakaszon, a Margit-szigettől a Petőfi hídig kápráztatja el a látogatókat. A számtalan pirotechnikai effektet felvonultató, dramatizált előadás a megszokott módon, történetmesélő elemekkel, valamint fényfestéssel, fény-és lézershow-val és egy különleges, eddig sosem látott méretű drónshow-val egészül ki.

A tavaly megkezdett Az öreg pásztor meséje elnevezésű koncepció folytatódik – a mese ezúttal a Szent István király megkoronázásától az uralkodó szentté avatásáig tartó eseményeket eleveníti fel. Felbukkan benne Gizella királyné, az áruló Orseoló Péter, és a lovagkirály, Szent László legendás alakja is. A füstszünetekben elhangzó, elbeszélő narrációt drámai nagyzenekari feldolgozások egészítik ki, megszokott módon a magyar zenetörténet közismert dallamaival, klasszikus zenészekkel és népi szólistákkal, de az egyik különleges tételben közreműködik napjaink egyik legnépszerűbb zenekara, a Bagossy Brothers Company művészei is.

A történetet vizuálisan kiegészíti majd a magyar animáció nagy korszakát idéző fényfestés is, mely a Parlament felületén és a Lánchíd pilonjain jelenik meg. A közel félórás show egy minden eddiginél nagyobb szabású drónjátékkal zárul, melyet az előadás területének két pontján is élvezhetnek a nézők.

https://www.szentistvannap.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője