2025. június 17., kedd - Laura

Archívum

10 milliárdot bukott az állam eddig a francia csekkes cégek kiebrudalásán

2017-09-19 631

ticketexpresszPerköltséggel és a késedelmi kamattal együtt összesen 10,1 milliárd forintot fizetett ki a magyar állam a Ticket Express jegyeit forgalmazó francia Enderednek, amiért 2012-ben kvázi állami monopóliummá lett az étkezési csekkek piaca - tudta meg a Zoom.hu a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.

A lap cikkéből kiderül, hogy amennyiben az állam a többi pert is elveszti, a csekkpiac 2012-es államosításának kártérítésekből származó költségei akár 30-40 milliárd forintig is nőhetnek.

Einstandolták a piacot

A kormány 2012-ben döntött a korábban francia cégek által uralt cafeteriapiac átalakításáról. A három legnagyobb utalványkibocsátó a Sodexo, a Le Chèque Déjeuner és a Ticket Restaurantot gyártó Edenred volt, rajtuk kívül még néhány magyar cég,és nagy üzletláncok saját utalványai voltak elérhetők.

Azért érte meg a bér egy részét cafeteria formájában adni a dolgozóknak, mert ez a juttatás kedvezőbb adóbesorolás alá esett, mint a pénzben kifizetett jövedelem. A 2012-es szabály aztán fenekestül felforgatta a piacot, és a szektor totális állami leuralását hozta: a szabályokat úgy módosították, hogy a bevezetésre kerülő Erzsébet-utalványok és a Szép-kártya után 31 százalékot kell fizetni (ezt később 35-re módosították), viszont minden egyéb béren kívüli juttatás 51 százalékkal adózik.

Ez persze teljesen új helyzetet teremtett, hiszen a továbbiakban sokkal jobban megérte az állami cafeteriaprogramon keresztül adni a juttatásokat, így a korábbi piacvezetők viharos sebességgel vesztették el szerződő partnereiket. Korábbi pozícióikat csak az első egy évben tudták többé-kevésbé megőrizni, amikor az állami utalványkibocsátók még nem állapodtak meg a legnagyobb élelmiszerláncokkal az elfogadásról. 2013-ban aztán a kormány még egy módosítással bevitte a kegyelemdöfést az utalványosoknak: fogyasztásra kész hideg és meleg ételt azóta már csak Erzsébet-utalványra lehet venni.

A változás a cégek nyereségességén is meglátszott. Az Edenred árbevétele a 2011-es 5 milliárdról először 2012-ben 977 millióra esett vissza, 2013-ra 42 millióra zuhant, majd 2014-ben egy kicsit visszakapaszkodott, de így is csak 185 milliót ért el. A Sodexo 3 milliárdról csúszott le 1 milliárd körüli éves árbevételre, és nagyjából ezen a szinten stabilizálódott. Egyikük sem vonult ki a magyar piacról, nem úgy, mint a Le Chèque Déjeuner: miután 2012-ben több mint fél milliárdos veszteséget könyveltek el, 2013-ban kifizették a tartozásaikat és bezárták a boltot.

Nem számítottak a kártérítésre 

A magyar állam törvénykezésének vesztesei, a Sodexo, a Le Cheque Déjeuner, és a Ticket Express szinte azonnal bíróság elé vitték az ügyet, és az Edenred tavaly meg is nyerte a magyar állami ellen indított pert a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID). Ez alapján a magyar államnak 7,1 milliárd forintos kártérítést kell fizetnie, ami  perköltséggel és a késedelmi kamattal együtt összesen 10,1 milliárdos költséggé nőtt.

Az NFM ennek az összegnek a töredékét, 1,5 milliárd forintott tervezte be a büdzséjében idén peres ügyekre, ami arra utal, hogy nem számítottak arra, hogy elvesztik a pert. Az NFM a lapnak azt írta, „a magyar állam a továbbiakban is mindent megtesz, hogy az utalványos ügyekben kifejtett álláspontjának a még rendelkezésére álló jogi eszközöket kihasználva érvényt szerezzen", ami arra utal, hogy az Endered ügyében fellebeztek a döntés ellen, a Sodexo, Le Cheque Dejeuner által indított per pedig még nem zárult le.

Ha az Endered ügyében a döntés helyben marad, akkor nem sok jóra számíthat a kormány, ugyanis a Ticket Express Kft.-nek és a csoporthoz tartozó Edenred Magyarország Kft.-nek a válság sújtotta 2010-es évben 6,1 milliárd forintos nettó árbevétele volt, és ezután kaptak 7,1 milliárdos kártérítést. A a Sodexo Pass Kft. és a Sodexo Magyarország Kft. együttes árbevétele 19,1; a  Le Cheque Dejeuner Kft. bevétele pedig 1,6 milliárd forint volt, így könnyen lehet az az ügy vége, hogy a magyar államnak még 20-25 milliárd forintnyi kártérítést kell majd fizetnie.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

More details
Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője