2025. december 2., kedd - Melinda

Archívum

A mágnesszalagok még hallgatnak

2009-03-10 686
Hamarosan megkezdi munkáját az az informatikai szakértőkből álló munkacsoport, amelynek feladata az állambiztonsági mágnesszalagok titkának a megfejtése. Az egykori állambiztonsági szolgálat gépi nyilvántartását...

...tartalmazó szalagokat az öt-hat fős - többségében civilekből álló - bizottság speciális számítógépekkel próbálja meg előhívni, majd az adatokat archiválni. Szilvásy György titkosszolgálati miniszter lapunk kérdésére elmondta, hogy a testület munkarendjét a Nemzetbiztonsági Hivatallal közösen állapítja meg. A kormány elvárása az, hogy az archiválás legkésőbb 2009. június végéig fejeződjön be.

A szakértőknek azt kell tisztázniuk, hogy milyen eszközök, programok beszerzése szükséges a mágnesszalagokon tárolt adatok kinyeréséhez.

Egyelőre azonban az sem világos, egyáltalán hány szalag létezik. A Kenedi János kutató által vezetett civil iratfeltáró bizottság (amely egy éven át kutatott a szolgálatok irattáraiban) huszonöt különböző gépi nyilvántartásról tesz említést, ám ezek közül többet még a rendszerváltáskor megsemmisítettek, illetve több adatbázis sorsa, tartalma máig ismeretlen. Kenediék hét nyilvántartásról állították, hogy biztosan megvannak: hat gépi adatbázis három példányban van a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (a hálózati személyek két nyilvántartása, valamint a megfigyeltek, az előzetes nyomozások, a bizalmas nyomozások és a kémelhárítók adattára).

Az állambiztonsági hírszerzés külön nyilvántartást vezetett, Kenediék szerint ezt az utódszerv, az Információs Hivatal (IH) őrzi egy példányban. Ez utóbbiról azonban Szilvásy György nem tud. Ungváry Krisztián történész, aki tagja volt a Kenedi-bizottságnak, viszont lapunknak nyilatkozva határozottan állítja, hogy az IH birtokában is van egy állambiztonsági mágnesszalag. - Voltam az Információs Hivatalban, a kezemben fogtam a tekercset, tanúk előtt - mondja Ungváry.

Azt sem tudni még, hogy a szalagokon rögzített adatokat ki lehet-e menteni adatvesztés nélkül (elvileg igen), mint ahogy az sem világos, hogy törölhettek-e adatokat a gépi nyilvántartásból (elvileg nem).

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

(Forrás: www.nol.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Ares elindítja a Marq márkát a globális logisztikai platform egységesítésére

Ares elindítja a Marq márkát a globális logisztikai platform egységesítésére

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője