Az utóbbi hónapokban megszaporodott a nők által elkövetett merényletek száma. Amíg tavaly a gyengébbik nem képviselői közül heten áldozták fel magukat, addig számuk idén már…
Az eladó nyugalma és jó helyzetfelismerése hiúsított meg egy bolti rablást Oroszlányban. Egy vegyesboltba rontott be egy csuklyás férfi és többször a levegőbe lőtt a…
Várhatóan szeptember közepén adják át a forgalomnak az M5-t az M3-sal összekötő, Budapestet elkerülő M0-ás körgyûrû keleti szektorát, a 26 és fél kilométeres útszakasz mûszaki…
Az almatermelők csökkentett létszámmal folytatták demonstrációjukat az éjjel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Anarcson, Mátészalkán és Vásárosnaményban tartanak blokád alatt egy-egy gyümölcsfeldolgozó üzemet, tiltakozva az alacsony felvásárlási ár…
A magyar tenyésztőknek többmilliárdos kárt okozott a NÉGY MANCS hízlalt kacsa- és libatermékek elleni bojkottfelhívása, az ágazat képviselői szerint munkahelyek ezrei szûnhetnek meg. Az állatvédők…
Egy ír légiirányító öt ember életét mentette meg, amikor szöveges üzenetek segítségével navigálta a földre egy kis repülőgépet, amellyel a torony elveszítette a rádióösszeköttetést. A…
Távozási hullám várható a multicégeknél a Magyarországon 2011 után a számukra megszûnő korábbi jelentős adókedvezmények miatt. A stagnáló gazdaság és a folyamatosan változó adójogi helyzet…