Bár hétfőn engedtek korábbi bérkövetelésükből a Volán-dolgozókat képviselő szakszervezetek, egyezség nem született. Amennyiben kedden sem sikerül közös nevezőre jutniuk a munkáltatóval, szerda kora reggel az…
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni -…
Országos sztrájkot tart november 27-én, kedden, hajnali négy órától reggel hét óráig a Volán-cégcsoport négy szakszervezeti tömörülése – jelentette be Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok…
Kedden és szerdán is munkabeszüntetésekre kell majd számítani, ám csak a szerdai nap lehet igazán forgalom-bénító. A tervek szerint aznap délig ugyanis nem indulnak el…
Pert indítottak az amerikai banánkereskedelmi vállalat, a Chiquita ellen a kolumbiai paramilitáris csoportok közötti konfliktusok áldozatai. A vád szerint a cég pénzelte és látta el…
A Reuters összeállítást közöl az elmúlt évek legnagyobb banki mentőakcióiról annak kapcsán, hogy a Bank of England közbelépett a Northern Rock jelzáloghitelező pénzintézet érdekében, de…
Átmeneti likviditási válságról beszélhetünk, de azt még valóban nem látjuk, kiket és milyen értékben érint majd az amerikai másodlagos jelzálogpiac bedőlése – mondta az Indexnek…