2026. május 18., hétfő - Erik

A Microsoft első saját vírusirtója tévesen vírusként azonosította a Google levelező szolgáltatását, miután a keresőcég változtatásokat hajtott végre azon. A hibát javították, nem ez volt…
Az új program célja egy olyan adatbázis létrehozása, amelyből kiderül, milyenek a hackerek életkörülményei, mi viszi rá őket a tetteik elkövetésére és amelynek segítségével később…
Még mindig nem mûködik zökkenőmentesen az e-bevallás, holott nyolc hét múlva az 51 ezres e-bevallói kör elvileg további egymillióval bővül. Információink szerint még mindig nem…
A VirusBurst nevû alkalmazás egy megtévesztő spyware irtó program, mely hamis riasztásokat tesz közzé azért, hogy rávegye a gyanútlan felhasználót a szoftver kereskedelmi verziójának megvásárlására.…
A Microsoft a biztonsági termékek piacára fokozatosan lép be. A cég nemcsak az otthoni számítógépek védelmét igyekszik elősegíteni, hanem a vállalati felhasználók védelméhez is megpróbál különböző…
 A vállalat véletlenül féregvírussal fertőzött üzenetet küldött szét a Google Video levelezőlista mintegy 50 ezer regisztrált tagja számára. A vírus nem jelent nagy veszélyt, de…
Az előadáson az érdeklődőknek alkalma volt élőben megfigyelni, hogy milyen módszerekkel dolgoznak a hackerek, és ezeket a támadásokat hogyan lehet kivédeni. 2003 óta a kémprogramok…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője