2026. május 18., hétfő - Erik

Vírust küldött szét a Google

2006-11-14 1155

 A vállalat véletlenül féregvírussal fertőzött üzenetet küldött szét a Google Video levelezőlista mintegy 50 ezer regisztrált tagja számára. A vírus nem jelent nagy veszélyt, de nem ez az első malőr a keresőcég háza táján. A listára kedden került fel a három üzenet, amelyek a levélben terjedő féregvírus eszközeként szolgáltak.

Ez nem más, mint a Kama Sutra névre keresztelt W32/Kapser.A, amelyre több biztonsági cég már januárban felhívta a figyelmet. A felhasználókat figyelmeztették a problémára, azt egyelőre nem tudni, hogyan küldhették ki a fertőzött üzeneteket.

Maga a Kama Sutra nem tartozik a veszélyesebb kártevők közé. A magát erotikus tartalomnak álcázó féreg célja, hogy meghatározott napokon felülírjon bizonyos fájlokat, a jelentések szerint nagyobb károkat nem okoz. A levélben terjedő vírust természetesen felismerik a biztonsági szoftverek és gond nélkül el is tudják távolítani, erre a Google is figyelmezteti a címzetteket. A hangsúly nem is ezen van, hanem inkább azon a nem lényegtelen részleten, hogy a kártevőt miként küldhették el a cégtől a levelezőlistára, amelyen normál esetben érdekes videókra, szórakoztató tartalmakra hívják fel a figyelmet.

A vállalatot kritikus szemmel figyelők emlékeztetnek arra, hogy nem ez az első malőr a Google háza táján. Saját blogjukat nemrég feltörték, sőt olyan is előfordult, hogy - szintén véletlenül - ők maguk törölték a hivatalos internetes naplót. Akkor igyekeztek közölni, hogy saját hibájukból történt a baleset, ezért a domén átmeneti felhasználását nem tekintik hackertámadásnak. Ezúttal arra tettek ígéretet, hogy utánajárnak a dolognak, és hogy ilyen baklövés nem fordulhat elő a jövőben.

(Forrás: www.sg.hu )

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője