2026. május 18., hétfő - Erik

Hatvan főből álló kiberbûnöző csoport állt bíróság elé New Yorkban. A vád szerint a csalók több millió dollárt loptak össze a Zeus trójai segítségével. A…
Iráni tisztviselők hivatalosan is megerősítették, hogy a múlt héten felbukkant trójai program helyi üzemek, köztük a busheri atomerőmû IT-rendszereibe hatolt be, ugyanakkor kárt egyelőre nem…
A munkáltatók többsége zavarodott. Nem tudnak mit kezdeni a közösségi hálózatokkal. Akad ugyan néhány “mintavállalat”, ahol minden lehetséges eszközzel ösztönzik a dolgozókat arra, hogy legyenek…
Több mint 20 SP közül melyik az igazi? Sajátos módon ünnepli harmadik születésnapját az Antivírus blog (http://antivirus.blog.hu/). Az oldal szerkesztője kamuprofil vadászatot hirdetett, a cél,…
Vége a Mariposa botnet mûködésének, a világ eddigi legkiterjedtebb zombihálózatára az elmúlt napokban csapott le az FBI és a spanyol csendőrség – jelentették be a…
Az Informatikai Biztonság Napja idén is megrendezésre kerül. Az egyik legnagyobb újdonság, hogy a rendezvény - most először - két napon keresztül lesz látogatható. Az…
Az amerikai elnök biztonságára ügyelő titkosszolgálat az ABC News pénteki jelentése szerint elavult számítógépeket használ, amelyek megbízhatatlanságuk miatt csak 60 százalékos kihasználtságúak.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője