2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Az Európai Unióban is példaértékű újításokat vezetett be Sors László vezetése alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely mára az egyik legjobban működő hivatallá vált Magyarországon, a kitűzött célokat sikerrel teljesítette – jelentette ki Varga Mihály Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői értekezletén mondott beszédében.

A kormány a szerdai kabinetülésen úgy döntött, hogy 5,5 millió beoltott után megszűnik a köztelező maszkhasználat, és nem kell a védettségi igazolvány szállodákban, strandokon, éttermekben, fürdőkben.

Magyarország schengeni belső határain ma hajnalban megszűnt a határellenőrzés – adta hírül a Magyar Rendőrség. A határátlépés általános, jelenleg érvényben lévő szabályozásáról egy részletes tájékoztatást is közzétettek, ebből kigyűjtöttük a legfontosabbakat.

Nem csak a tavalyi év volt tele váratlan fordulatokkal, már ami az ingatlanpiacot illeti. Az idei év is épp olyan fordulatosnak ígérkezik, mint a világjárvány kitörését követő hónapok. Azt már sok helyen olvashattuk, hogy idén tovább bővült az otthonteremtési támogatások köre. Azonban arról, hogy ez az eddigi hónapokban miként mutatkozott meg az ingatlanárak esetén, már kevesebbet hallunk. Egy hazai ingatlanhirdető- és kereső portál most a hazai ingatlanpiac jelenlegi helyzetét vizsgálta meg, valamint, hogy miként alakulnak a kínálati árak a lakossági támogatások következtében.

A logisztikai ingatlanok kínálatát érintő akadályok jelentősek és folyamatosan emelkednek. A Prologis legfrissebb kutatása jelentős földrajzi, gazdasági és politikai tényezőket határoz meg az új kínálat számára.

Folyamatosan emelkedett a koronavírus-járvány ideje alatt a fővárosi eladó üzlethelyiségek átlagos négyzetméterára – írja a Világgazdaság az ingatlan.com adatai alapján.

„A múlt évben 6 milliárd forintot költött fejlesztésekre a hazai McDonald's" - többek között erről beszélt Égi Zsolt ügyvezető igazgató a Napi.hu-nak adott interjújában, amelyben szó esett még a terjeszkedésről, a "Jövő élménye" koncepcióról is és azt is elárulta, hogy van-e magyar "varázsszám".

Új kiskereskedelmi lánc indul az off-price kategóriában, ahol a vásárlók ismert márkák termékeinek széles választékát találják meg rendkívül vonzó áron. A CCC csoporthoz tartozó HalfPrice ruházatot, lábbeliket, kozmetikumokat, játékokat, valamint lakberendezési cikkeket és kiegészítőket kínál majd. A HalfPrice Lengyelország után még idén megjelenik Magyarországon, Ausztriában és Csehországban is. Az első magyar üzlet augusztus 12-én nyitja meg kapuit Budapest belvárosában.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Nagykörút tervezése: a lakossági vélemények, illetve a szakmai és civil szervezetekkel tartott egyeztetések nyomán meghatározott jövőképre építve közösségi ötletpályázat indul a körút újratervezésére.

Stílszerűen fogalmazva lassan érettségizik a Corvin Sétány, hiszen a komplex városfejlesztési program, amely egyedülálló léptékű a régiónkban, 2004-ben vette kezdetét, most pedig a gigaprojekt utolsó lakóháza, a Grand Corvin 2 elérte legmagasabb pontját, így várhatóan a Sétány jövőre teljesen elkészül. A jeles esemény alkalmával egy sajtóbejárás keretében nézhettük meg, hogy milyen eredményeket hozott az elmúlt több mint másfél évtized, miközben Kovács Gábor, a Cordia főépítésze mesélt a városléptékű beruházás egyes fázisairól.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője