2026. március 18., szerda - Sándor

Archívum

Így készül a jövőre a magyar McDonald's

2021-06-25 799

„A múlt évben 6 milliárd forintot költött fejlesztésekre a hazai McDonald's" - többek között erről beszélt Égi Zsolt ügyvezető igazgató a Napi.hu-nak adott interjújában, amelyben szó esett még a terjeszkedésről, a "Jövő élménye" koncepcióról is és azt is elárulta, hogy van-e magyar "varázsszám".

- A magyar McDonald’s 33 évvel ezelőtt nyitotta meg az első magyarországi éttermét Budapest belvárosában. Melyek voltak a terjeszkedés szempontjából a legfontosabb mérföldkövek az azóta eltelt időszakban?

- Hol is kezdjem… Az eltelt 33 évben, időszakonként eltérő ütemben és intenzitással terjeszkedett a vállalat, később pedig a hazai franchise partnerek bevonásával valósított meg nagyon komoly léptékű fejlesztéseket. 

1988-ban, egy évvel a rendszerváltás előtt nyílt meg az ország első Mekije a Régiposta utcában. Két év után, egy igazán patinás, különleges helyszínen, a Nyugati pályaudvar impozáns várócsarnokában nyitottuk meg második éttermünket, amelyet a mai napig a világ egyik legszebb McDonald’s-aként tartanak számon. Még ugyanebben az évben nyílt meg az első vidéki egység Győrött, valamint az első autós egységünk is Óbudán. Ezek voltak az első fontos mérföldkövek. Innentől gyors ütemben zajlott a terjeszkedés, az első nyolc év alatt elértünk az 50. étterem megnyitásához, újabb tíz év elteltével pedig 100 egységes hálózattá nőttünk. A válság éveit követően elérkezettnek láttuk az időt, hogy a városszerkezetek évtizedek alatt lezajlott átalakulását, új forgalmi csomópontok létrejöttét és a fogyasztói szokások megváltozását lekövetve egy portfoliótisztítással erősítsük meg a hálózatunkat. 

2019-ben újabb jelentős fordulat történt a hazai vállalat életében, ekkortól új tulajdonos irányítja a Progress Étteremhálózat Kft.-ét, a hazai McDonald’s-ok üzemeltetését. Ez az új tulajdonosi struktúra tette lehetővé a számunkra, hogy új, lendületes növekedési stratégiát dolgozzunk ki a jövőre nézve. Ez a Progress 33 stratégia, amelynek két pillére van: egyrészt az új éttermek nyitása, másrészt a már meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében. Bele is fogtunk egy nagyszabású, országos fejlesztésbe, amely révén már 5 új éttermet adtunk át a vendégeknek. A június elején megnyitott kaposvári egységgel jelenleg 94 éttermünk működik az országban.

- 94 étterem. Ez mekkora – nominális – befektetett összeget jelent?

- Az elmúlt 33 évben a McDonald’s beruházásainak legjelentősebb tételeit az új éttermek nyitása jelentette. 2009 és 2018 között, 2018-as jelenértéken számolva összesen 27,3 milliárd forint értékben hajtottunk végre beruházásokat a franchise-partnerekkel közösen. Ez éves szinten átlagosan 2,7 milliárd forintnyi beruházást jelent. A most elindított Progress 33 növekedési programunkban minden korábbinál dinamikusabb növekedésbe kezdtünk. Hogy érzékeltessem a léptéket: csak a 2020-as évben - a Covid 19 világjárvány közepette - 6 milliárd forintot költöttünk beruházásokra. Kiemelt prioritásként kezeljük a vendégélményt, ezért az új étteremnyitások mellett a meglévő egységek korszerűsítésére, felújítására és átalakítására is fókuszálunk. 2017-től a „Jövő Élménye” éttermek kialakításával az éttermek modernizációját célzó beruházásokat kezdtünk el a hálózatban. 

Az új típusú éttermek kialakításakor a vendégélmény és a konyhatechnológia átalakítása, modernizálása van a fókuszban. Természetesen az új egységeket is már ennek a szellemében nyitjuk. Az új étterem nyitásokkal együtt, ma már negyvennégy „Jövő Élménye” étterem működik itthon, és két éven belül a teljes hálózat ebben a rendszerben fog működni. 

 

A teljes cikk:  Így készül a jövőre a magyar McDonald's

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Colliers: stabilizálódik a hibrid munkavégzés, a legtöbb vállalat megtartja irodaterületét

Colliers: stabilizálódik a hibrid munkavégzés, a legtöbb vállalat megtartja irodaterületét

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

More details
Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

More details
A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

More details
Vége a kábelkáosznak: egy eszköz válthatja ki az összes csatlakozót a tárgyalókban

Vége a kábelkáosznak: egy eszköz válthatja ki az összes csatlakozót a tárgyalókban

More details
4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője