2025. július 10., csütörtök - Amália

A koronavírus járvány és az erre reagáló intézkedések rengeteg turizmus-vendéglátásban dolgozó vállalkozásnak megnehezítették az életét: a vendéglátóipar bevétele harmadával esett vissza, amin a karácsonyi - szilveszteri időszak (a lezárások miatt) már nem tud javítani.

A miskolci teátrum izgalmas videósorozatot indít A deszka népe – Történetek a színfalak mögül címmel. Az epizódok során a nézők a színházi világ rejtett szegletébe leshetnek be. Olyan feladatköröket, munkafolyamatokat és kulisszatitkokat ismerhetnek meg, amelyek általában kimaradnak a reflektorfényből – pedig ezek a lételemei, mozgatórugói egy-egy előadásnak.

Hogyan lett bevándorlók gyermekéből az USA első afroamerikai, női alelnöke? Kamala Harrisszel kapcsolatban kevés dolog számít hétköznapinak, személyes története azonban egyben Amerika legjobb oldalának reprezentációja is. Az Amerikai Egyesült Államok leendő alelnökéről Dan Morain veterán újságíró írt életrajzi könyvet, mely Magyarországon a Cor Leonis Kiadó gondozásában jelenik majd meg.

A belga ingatlanfejlesztő ATENOR a Budapesti Történeti Múzeumot bízta meg Bécsi út 68-84. szám alatti telek régészeti feltárásával, melyen az egyik legújabb projektjét, az exkluzív, „A+” kategóriás RoseVille irodaházat valósítja meg 15.000 négyzetméteren. Rendkívül jelentős az óbudai telken folytatott régészeti kutatás, hiszen a római kori aquincumi Katonaváros temetőjének végre nagy, összefüggő területét lehetett vizsgálni.

Kreatív stúdió hozza vissza a főváros ikonikus helyszíneit. Ha mindig érdekelt, hogy milyen volt a II. világháború előtti Budapest, ha sétáltál volna az egykori Kálvin téren, vagy betértél volna a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházba, akkor most egy különleges film segítségével megteheted.

A világ egyik legfontosabb kiberbiztonsági cége egy hete jelentette be, hogy meghekkelték őket. Néhány nappal később kiderült, hogy nemcsak őket, de a fél amerikai kormányt és világszerte számos más intézményt és nagyvállalatot is. A minden korábbinál kifinomultabb akció mögött jó eséllyel az orosz hírszerzés ismert hekkercsoportja áll, az akciót évekig készíthették elő. Még vizsgálják, mennyire nagy a baj, de az biztos, hogy a történtek rávilágítanak az amerikai kibervédelem gyengéire, és nagy kudarcot jelentenek a védekezés helyett a támadásra összpontosító Trump-adminisztrációnak.

A kiberbiztonság javítását célzó új stratégiát fogadott el az Európai Unió szerdán. A terv megerősítené Európa kollektív ellenálló képességét a kiberfenyegetésekkel szemben, és előmozdítaná, hogy az európai polgárok és vállalkozások teljes mértékben profitálhassanak a megbízható digitális szolgáltatásokból − írja az MTI.

Nagyon súlyos gazdasági következményei lesznek a koronavírus második hullámának, ami alapján a Magyar Nemzeti Bank szerint legalább akkora negatív hatással kell számolni idén, mint a Lehman Brothers válság idején. A két válságot mégsem lehet összehasonlítani, mivel most minden adott ahhoz, hogy a 2009-es helyzethez képest sokkal gyorsabban tudjon kilábalni a gazdaság, és elkerülhető a szerteágazó társadalmi krízis is.

A víz világtalálkozók sikerére építve döntött úgy a kormány, hogy megszervezi a Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expót és világtalálkozót.Budapesten tartják jövőre november 29-ével kezdődően Közép-Európa legnagyobb fenntarthatósági rendezvényét a Hungexpo területén. 

Műanyaghulladékot alakítanak át kiemelkedő hatékonysággal folyékony üzemanyaggá a Miskolci Egyetem fiatal szakemberei. A motorhajtóanyagon túl keletkezett gáz-melléktermékek fűtőértéke is 40 százalékkal magasabb, mint a lakossági földgázé. Kecsmár Gergő miskolci egyetemistával, a projekt egyik kutatójával beszélgetett a Napi.hu többek között arról, hogyan teremthet új munkahelyeket a technológia, miként segít a környezeten, és a priolízis milyen műanyagok esetében hasznosítható.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

More details
Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője