2024. május 7., kedd - Gizella

A vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormany.hu-n a Miniszterelnökség. A kedden megjelent közleményből – amely szerint közérdekből nyilvános jelleggel tették elérhetővé az adatokat az oldalon – kiderül, hogy a Lázár János államtitkár vezette Miniszterelnökség júniusi átalakítását követően a szervezetnél legfeljebb 275-en dolgozhatnak, ebből jelenleg 225 státusz van betöltve.

 Óriási piramisjátékra gyanakszik a kínai bankoknál a Reuters és a Financial Times. Az egyik gyakori befektetési terméknél gyanús, hogy viszonylag magas, 7 százalékot is meghaladó hozammal és alacsony kockázattal kínálják, viszont nem tudni, hogy mi áll a háttérben.
 Könnyû prédának tûnnek azok, akik úgy vesznek autót a neten, hogy ki se próbálják. Július végén jelentette egy amerikai kisváros Malvern polgára a rendőrségnek, hogy minden bizonnyal átverték. Egy 2003-as Jeep Wranglert vett elvileg az eBayen, amiért komoly összeget utalt át az eladónak. Az 5000 dollár előlegért cserébe viszont nem kapott semmit.
Az orosz Uzdunrobita mobilcég összeveszett az üzbég kormánnyal. Kilencmillió mobilt kapcsoltak ki. Üzbegisztánban nem a jog uralkodik a hatalom felett. Egy szép nyári napon több mint kilencmillió üzbég arra ébredt, hogy nem tudja használni mobiltelefonját, mert a kormány végleg visszavonta az ország legnagyobb mobilszolgáltatójának mûködési engedélyét.
Hat méter mélyen, 700 méteres hosszúságban futó illegális alagút előzte meg az Európai Bizottság és Kijev között létrehozandó szabadkereskedelmi egyezmény aláírását. A helyiek szerint a hatóságok is tudtak a csúcstechnológiával kiépített csempészútról.
A brutálisan megerőszakolt, majd megfojtott pécsi lány, Bándy Kata esetén egy egész ország felhördült. Mécsesekkel emlékeznek rá a tragédia helyszínén, a pécsi rendőrautókon fekete szalag lobog és a média is tele van az esettel. Bár a támadás általában váratlanul, alattomosan, hátulról érkezik, azért mégis vannak olyan praktikák, amikkel ha nem is száz százalékosan, de legalább valamennyire biztonságban érezhetjük magunkat.
Öt, illetve négyéves börtönbüntetést kapott az a két férfi, aki a bírósági döntés szerint e-bûnözési ügyekben volt sáros. Az összesen három tagból álló online bankrabló csapat a brit rendőrség tájékoztatása szerint Észtországból csapott le azokra a pénzintézetekre...
 A fukusimai nukleáris katasztrófát emberek okozták, erre jutott az ügyben vizsgálódó japán parlamenti bizottság, írja a BBC. A katasztrófát előre lehetett és kellett volna látni, megelőzni, a következményeit pedig mérsékelni lehetett volna hatékonyabb emberi válasszal, mondta ki a bizottság.
{mosimage}Oroszország ragaszkodik ahhoz, hogy a 2009-es megállapodás szerinti földgázmennyiséget szállítsa Ukrajnának - jelentette ki Alekszej Miller, az orosz Gazprom gázipari vállalat vezetője szerdán. Alekszej Miller ezt azután közölte újságírókkal, hogy...

Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában kedden - közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei ügyelete.  Az MTI információi szerint a környéken élők először a robbanás hangjára lettek figyelmesek, majd hamarosan füstoszlopot láttak az üzem fölött.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

More details
A Dürer Park nagyobb sebességbe kapcsol. Mini városközpont épül Zuglóban

A Dürer Park nagyobb sebességbe kapcsol. Mini városközpont épül Zuglóban

More details
A Népliget lehet Budapest új főnixmadara? Ikonikus épületek a környéken

A Népliget lehet Budapest új főnixmadara? Ikonikus épületek a környéken

More details
Az év eddigi legdrágább irodaháza cserélt gazdát Bécsben

Az év eddigi legdrágább irodaháza cserélt gazdát Bécsben

More details
Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

More details
Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

More details
Újabb országban korlátozzák az Airbnb-t

Újabb országban korlátozzák az Airbnb-t

More details
Súlyos tűzvédelmi szabálytalanság történhetett a Hotel Silvanusnál, óriási nehézségbe botlottak a tűzoltók

Súlyos tűzvédelmi szabálytalanság történhetett a Hotel Silvanusnál, óriási nehézségbe botlottak a tűzoltók

More details
Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

More details