2026. július 2., csütörtök - Ottó

A gyilkos lövéssel a volt gondnokot, biztonsági őrt vádolják

2012-06-14 1488
Első fokon bûnösnek mondta ki a bíróság K. Tamást és Deme Gábort a csepeli kettős gyilkosság büntetőperében. Mindkét vádlottra életfogytiglant követelt az ügyész. Három és fél éve, 2009 januárjában lőtték agyon a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában az intézményvezetőt és munkatársát.

A gyilkos lövések leadásával K. Tamást, a volt gondnokot, biztonsági őrt vádolják, míg a volt igazgató, a csepeli MSZP-ben is tevékenykedő Deme Gábor az ügyészség szerint bûnsegéd volt az előre kitervelt, aljas indokból elkövetett gyilkosságban.

A csütörtöki tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken a vádlottak megszólalásával kezdődött, az utolsó szó jogán ártatlanságukat hangoztatták. „Elképesztő, hogy az ügyészség ragaszkodik a meséhez” – kezdte K. Tamás, aki hosszan beszélt, lassan, látszólag nyugodtan. Szerinte a bizonyítékok nem bizonyítják, hogy ő lenne a tettes, az ügyész „nem az igazságot keresi”, feltevésekre alapoz, azokból von le téves következtetéseket. „Semmi okom nem volt lelőni a kollégáimat” – bizonygatta.

További részletek az index.hu oldalon >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője