2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Turizmus

Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

2024-05-06 767

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel – közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.

Kálmán Zsolt közleményében azt írta, hogy a 2009-ben alapított és százszázalékban magyar tulajdonú Abacus A szállodák fejlesztése Pest vármegye területén című pályázat keretében kapott támogatást, amely jelentős mértékben hozzájárult a cég versenyképességének, piaci szerepének növeléséhez.

Hozzátette, hogy az 597 400 683 forint összköltségű, 2024. április 30-áig megvalósult projekt keretében konferencia kapacitásukat két új multifunkcionális teremmel, szolgáltatásaikat télen-nyáron használható szaunaházból, jakuzziból és szabadtéri fitnessparkból álló, kültéri wellnessel bővítették.

A szobák, az étterem és a wellness minőségi fejlesztését a padlószőnyegek, a televíziók cseréjével és a fürdőszobák részbeni felújításával, UV fertőtlenítő berendezések beépítésével valósították meg, továbbá felújították a medencék csempeburkolatát és gépészetét is. A projektben napelemes rendszert építettek ki, amely a hotel éves energiafelhasználásának 15,5 százalékát tudja fedezni – fűzte hozzá Kálmán Zsolt.

Ványa Levente, az Abacus Business & Welness Hotel értékesítési és marketing igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy 2021-ben 15 542 szobakiadással összesen 28 958 főt láttak vendégül, 2022-ben 24 348 alkalommal adtak ki szobát 44 043 vendég számára, és 2023-ban 28 030 szobakiadással 49 549 fő vette igénybe a cég szolgáltatásait. Hozzátette, hogy a 2023-as év nettó árbevétele 1,8 milliárd forint körül alakul.

I Forrás: hirado.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője