2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
A téli vitaminpótlás sohasem volt annyira fontos, mint a koronavírus-járvány idején, azt viszont csak kevesen tudják, hogy mint minden más terméknek, úgy a táplálékkiegészítőknek is van karbonlábnyomuk. Miközben saját magunk egészségére hatványozottan odafigyelünk, vásárlásainkkal növeljük az üvegházhatású gázkibocsátást, ezzel visszafordíthatatlan károkat okozunk a Földnek. Egy magyar táplálékkiegészítő márka ebbe nem akart belenyugodni és a teljes működését karbonsemlegessé tette, a legelsők között Magyarországon.
A Colliers bemutatta új arculatát, de megtartotta korábbi, kék színvilágát. A Colliers International (NASDAQ and TSX: CIGI) bejelentette új arculatának indulását, mely nemzetközi márkastratégiájának fontos lépése. A Colliers ikonikus márkájának frissítése napjaink fejlődő digitális korszakának természetes következménye.
A koronavírus-járvány miatt mintha 5-6 évvel szaladt volna előre a világ az online szokásokkal kapcsolatban, ezért a vállalatoknak is dinamikusan kellett alkalmazkodniuk a digitális térben zajló változásokhoz. Magdó Emil kommunikációs szakember szerint a krízishelyzetben az egyik legfontosabb, hogy a cégek stratégiát építsenek fel az online kommunikációjukra is. Mint mondta, a két kulcsszó a hitelesség és a figyelem, hiszen a virtuális első benyomás soha nem volt még ennyire fontos a vállalkozói szférában, mint napjainkban.
Februártól megváltoznak a pilóta nélküli légi járművekre, ismertebb nevükön a drónokra és azok használatára vonatkozó szabályok Magyarországon. A dróntörvény szabályozza a magyarországi drónhasználattal összefüggő tevékenységeket, a Magyar Közlönyben több rendelet is megjelent február 2-án.
Egyre több hamis negatív PCR-tesztet árulnak illegálisan az EU-n belüli utazásokhoz - figyelmeztetett hétfőn az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol).A hivatal utalt arra, hogy számos repülőtéren egyre több hamis tesztre bukkantak, illetve olyan hálózatokat számoltak fel, amelyek akár 300 euróért (több mint 106 ezer forintért) cserébe vállalták hamis tesztek kiállítását.
Oroszország jogi és műszaki szempontból is felkészült a globális internetről való lekapcsolására, de egyelőre nincs előjele annak, hogy ez be fog következni - jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke orosz újságíróknak.
A fél éven át tartó ötletverseny győztesei közönség nélkül, de kamerák előtt vehették át az első helyezésért járó díjaikat, egy COVID-biztos forgatás során. A versenyről, illetve a díjazottakról részletesen beszámoltunk a FEB1 Backstage online eseményünkön.
A plitidepsin 27,5-szer hatásosabban végzett a vírussal. Egy új gyógyszer sikeres klinikai próbájáról számol be a Science folyóirat. Az Egyesült Államok, Franciaország és Spanyolország intézményeiben tesztelt plitidepsin hatásosabb volt, mint a remdesivir.
Az Egyesült Királyság hétfőn formálisan is bejelentette csatlakozási kérelmét a 11 országot tömörítő CPTPP-hez (Átfogó és Progresszív Megállapodás a csendes-óceáni Térség Partnerségéről) - írja Reuters.
Tíz évvel ezelőtt sem volt újdonság, ha némely filmben ahhoz, hogy bejusson a főszereplő valamely nagyon biztonságos területre, arcszkennert használt. Ma már ez a jelen. Minden érintés vagy személyazonosító okmány, bankkártya nélkül is tudunk mondjuk banki tranzakciókat indítani, Kínában legalábbis biztosan – olvasható az InfoStarton.
Ha csak a bejelentett tervekre hagyatkozunk, a 2020-as évek az űrturizmus aranykora lesz, amelynek végén a turisták már nem csak űrrepülőgépekben utazva élhetik át a súlytalanság élményét, de akár a Föld körül keringő, kifejezetten turistáknak épített űrállomásokon is eltölthetnek néhány hetet.
Mindannyian tudjuk, hogy a vendéglátóipar helyzete egyre nehezebb: a közel 3 hónapja tartó korlátozások következtében sokan csődközeli helyzetbe kerültek. Egy autószerviz most arra buzdít, hogy ha megtehetjük, vállalkozóként is segítsük őket.
A koronavírus járvány második hulláma még nem ért véget, és kormány intézkedéseit látva a úgy tűnik, hogy a turizmus és a vendéglátás nagyon nehéz időszaknak néz elébe. Ezzel kapcsolatban azonban sokakban merül fel az a kérdés is, hogy a jelenlegi helyzetben megéri a munkáltatóknak és persze a munkavállalóknak a SZÉP kártya?
A magyarok négyötödének nincs meg az összes…
Tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra…
A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
Számtalan családbarát programmal várja a látogatókat a…
Az elmúlt hetekben körbejárta a sajtót egy…
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…