2026. február 26., csütörtök - Edina

Üzleti hírszerzés és biztonság

A virtuális első benyomás vált a legfontosabbá a járvány alatt

2021-02-03 1033

A koronavírus-járvány miatt mintha 5-6 évvel szaladt volna előre a világ az online szokásokkal kapcsolatban, ezért a vállalatoknak is dinamikusan kellett alkalmazkodniuk a digitális térben zajló változásokhoz. Magdó Emil kommunikációs szakember szerint a krízishelyzetben az egyik legfontosabb, hogy a cégek stratégiát építsenek fel az online kommunikációjukra is. Mint mondta, a két kulcsszó a hitelesség és a figyelem, hiszen a virtuális első benyomás soha nem volt még ennyire fontos a vállalkozói szférában, mint napjainkban. 

2020-ban a koronavírus miatt bevezetett korlátozó intézkedések azt eredményezték, hogy a legtöbb cég a virtuális térbe költözött, arról viszont a legtöbben elfeledkeztek, hogy az online világban is fontos a vállalkozás küldetését következetesen kommunikálni.

Magdó Emil kommunikációs szakember arról beszélt, hogy krízis idején nem szabad stratégia nélkül továbbmenni, ezt a 2008-as világválság is megmutatta. Az online marketingnek mindig voltak ugyan izgalmas eszközei, de sosem volt még akkora varázsa, mint napjainkban.

A bizalomépítés online kezdődik

Az Instagramra, a TikTokra, a Facebookra és az egyéb közösségi oldalakra való regisztráció taktikai lépésként értelmezhető, a válságból való kilábalásnál viszont veszélyes lehet, ha ezeket nem hangolják össze a cégek stratégiai szinten. 

„A hirdetésekből kiváló adatokat, visszajelzéseket lehet kapni, de valójában csak az tud egyről a kettőre lépni, akinek stratégiája is van. 2021-re a virtuális első benyomás lett a legfontosabb, legyen szó akár egy weboldalról, akár egy online meetingről, tárgyalásról. Egyre kevesebbet találkozunk már élőben a partnereinkkel, de a felületeinket ugyanúgy a brandhez, a beszélő karakteréhez, tempójához kell igazítani, mint a személyes értékezleteknél” – magyarázta a szakértő.

A Grafcom Media Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy az online marketinget két kulcsszóval lehetne összefoglalni, ezek a hitelesség és a figyelem.

„A hitelességgel kapcsolatban nem kell kötelezően sablonokra építkezni. Érdemes mindent megjeleníteni az adott felületen, amit fontosnak tartunk átadni a cégről, legyen az egy logó vagy egy szlogen. Az e-mailes kommunikációnál megfontolandó vizuális elemet elhelyezni a levelekben és ténylegesen olyan adatokat megadni, amiken elérhetőek vagyunk. Hiába tesz le rendkívüli értékeket az asztalra egy vállalkozó, lehet hibátlan a szolgáltatása, ha nem rendelkezik hivatalosan elérhető címmel, az csorbít a megítélésén” – értékelt Magdó Emil.

A szakértő a figyelem kulcsszó alatt azt érti, hogy például az e-mail kommunikációnkban buzdíthatunk másokat is a környezet védelmére, arra kérve a partnereket, hogy ne nyomtassák ki a levelünket. Ide kapcsolódik az egészség védelme is, ezért érdemes mindig online meetinget felajánlani az ügyfeleknek a megbeszélésekhez.

Egy háttér is sokat dobhat a cég megítélésén

Magdó Emil szerint az online ügyintézés akkorát fejlődött alig néhány hónap alatt, mintha 5-6 évvel szaladtunk volna előre az időben. Minden generáció jobban bízik már a virtuális felületekben, applikációkban, ami ezt a trendet tovább erősítheti a közeljövőben.

Említést tett arról is, hogy az online meetingek jelentős része videóalkalmazásokban történik. Ennek az egyik legjelentősebb eleme, hogy feltölthetünk képet háttérként, a szoftver pedig leválasztja a karaktert arról. A cegreklamozas.hu új szolgáltatásaként egyedi megrendelésre készít olyan digitális háttereket a cégeknek, amik tökéletesen illeszkednek a portfóliójukhoz.

„Könnyű belefutni abba, hogy valaki letölt egy bizonyos hátteret vagy a cég grafikusától kér a sablonokban már felhasznált képeket, de ezek nincsenek a cég vagy a személy “érdekeihez” igazítva. A beszélő kitakarhatja a lényegi információkat róla, így az esetleges megjelenítés nem mutatja meg, hogy mivel is foglalkozik ponosan az adott vállalkozás. Összecsapottnak tűnhet, nem jól értelmezhető a termék és nem feltétlenül keltenek bizalmat az ügyfelekben.” – mondta a kommunikációs szakember.

Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy sok esetben egy több milliárdos cég online megjelenése is egy családi vállalkozáséhoz hasonlíthat. Pedig a járvány miatt hatványozottan is fontos lehetséges új partnerek felé kommunikálni, és ennek a kommunikációnak személyre szabottnak kell lennie.

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

Most éri meg igazán egy használt lakásból új építésűre váltani

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

More details
Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

More details
Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

More details
Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

More details
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

More details
Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője