2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Versenypiaci hírek

Már az arcmásunkkal is fizethetünk az éttermekben

2021-02-01 913

Tíz évvel ezelőtt sem volt újdonság, ha némely filmben ahhoz, hogy bejusson a főszereplő valamely nagyon biztonságos területre, arcszkennert használt. Ma már ez a jelen. Minden érintés vagy személyazonosító okmány, bankkártya nélkül is tudunk mondjuk banki tranzakciókat indítani, Kínában legalábbis biztosan – olvasható az InfoStarton

 

A távol-keleti országon kívül az Egyesült Államokban, Dániában, de még Nigériában is sok helyen lehet érintés nélkül vásárolni. Egy amerikai startup vállalkozás, a popdID például vendéglátóegységekkel partnerségben működtet egy szolgáltatást, ahol szó szerint egy szempillantás alatt fizethetnek a felhasználók. A cég az éttermi fizetési rendszereken felül arcfelismerő kapunyitókat, jegyvásárló szoftvereket is forgalmaz. Ehhez csak annyi szükséges, hogy készítsünk magunkról egy szelfit, amit fel kell tölteni a cég felhőjébe, majd hozzárendelni a bankkártyánkat, és máris legalább hetven étteremben, kávézóban fizethetünk az arcunkkal. A popID egyik vezetője azt mondja, hogy az eljárás semmivel sem különbözik annál, amikor a telefonunkkal fizetünk, annyi csak, hogy másféleképpen azonosítjuk magunkat. 

A telefonjainkon is használunk arcfelismerési funkciót, portréinkkal van tele az internet, így nem hiszem, hogy épp ez a lépés akkora különbséget jelenthet az adataink biztonságában. Gyors, kényelmes és biztonságos, és nem baj, ha a mobil vagy a kártya otthon marad

– mondta a popID képviselője.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője