2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
A szállodaiparban a koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációs folyamatokat – mondta az Infotér Konferencia után a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Flesch Tamás szerint sok munkavállalót nehéz lesz visszacsábítani a szállodaiparba, pedig jövőre megközelíthetik a válság előtti forgalmat.
2021. november 2-áig, azaz még másfél hétig várja a pedagógusok jelentkezését a Hankook 4 millió forint összedíjazású oktatási pályázati programja. A vállalat idén megújult formában hirdette meg a Hankook Oktatási Pályázati Programot (HOPP) azzal a céllal, hogy járvány miatt hirtelen bevezetett digitális oktatás során kiemelkedően helyt álló pedagógusok munkáját elismerje.
Az EU-ban létrehozott munkahelyeket magasan képzettek szakemberek töltik be, beleértve a speciális mérnöki szerepköröket is. A Facebook 10 ezer munkahelyet tervez létrehozni az Európai Unióban (EU) a következő öt évben, hogy Mark Zuckerberg vezérigazgató "metaversumról" szóló elképzelését megvalósítsa - jelentette be a vállalat.
Megrengetheti a turizmust Európában az Everguest, Neil Middleton is rajthoz állt a gigaprojetkben. Terjeszkedésének részeként új nemzetközi értékesítési igazgató csatlakozott az Everguest csapatához. A magyar turisztikai startup legújabb tagja, Neil Middleton korábban a Booking.com és az Expedia Group vezetőjeként szerzett tapasztalatot. Feladata, hogy angliai bázissal erősítse a szállodákkal és éttermekkel való partneri kapcsolatok kiépítését.
Tulajdonosi körben a legelterjedtebb cégfinanszírozási forma jelenleg a tagi kölcsön. De sokan elfelejtik, akármennyire is egyszerű egy tagi kölcsön nyújtása, az több időzített bombát rejt magában – mint arra egy friss kúriai döntés is ráerősít. Szerencsére, létezik már kockázatmentesebb tőkejuttatási lehetőség is.
FIVOSZ 13. alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők 2021. november 8-ig. Idén egy új kategóriában az év kezdő fiatal vállalkozóját is elismerik majd.
A Black Friday időszaka – ami már a legtöbb kereskedőnél több hét is lehet -, a koronavírus járvány hosszú távú hatásai miatt idén új kihívások elé állíthatja a kereskedőket – írja a tozsdeforum.hu. A LogiNet és a Reacty Digital közös, reprezentatív felmérése szerint tavalyhoz képest 6 000 forinttal kevesebbet, 34 000 forintot költünk el Black Friday akciók keretében idén. A sláger termékek közül a számítógépes és szórakoztató elektronikai eszközök húzhatják a rövidebbet, míg fokozott érdeklődésre a barkács és kerti áruk számíthatnak ebben az évben.
A világban egyre több cégnél szoftverek értékelése alapján rúgnak ki embereket, a munkaerő-felvételnél pedig gép elemzi, mekkora a kockázata az önkéntes váltásnak, a szakszervezethez való csatlakozásnak vagy a béremelés követelésének. Papp Tamás István HR szakember arra hívja fel a figyelmet, mit érdemes és mit nem gépekkel kiváltani a személyügyben. Mert bármennyire is jó egy algoritmus, az ember nem helyettesíthető a folyamatban.
A 15-20 évvel ezelőtt elkezdődött folyamat, ami eleinte csupán kutatásokban és az egyetemi oktatásban volt téma, mára elkerülhetetlenné vált: muszáj racionalizálni az anyagkijuttatást a mezőgazdaságban, azaz cél-és okszerűen kell műtrágyázni, növényvédelmi kezeléseket folytatni, kizárólag ott, ahol arra szükség van.
Két részletben, összesen több mint 8,3 milliárd forintos hitelszerződést kötött a SkyGreen Buildings Kft. és a Takarékbank - szerepel a BÉT közleményében. A Skygreen Buildings Kft. - az Equilor Alapkezelő Zrt által kezelt, Green Ingatlanfejlesztő Befektetési Alap tulajdonában álló ingatlantársaság - 2021. október 4-én két hitelszerződést kötött a Takarékbank Zrt.-vel:
Négy-öt Budapesten kívüli nemzetközi repülőtér, és tucatnyi üzleti repülőtér építése szerepel abban az átfogó fejlesztési stratégiában, amely már a kormány asztalán van – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára a Kelet-Európai Intermodális Konferencián, Budapesten.
Még október 20-ig lehet regisztrálni és 22-ig pályázni a DECODE - The Space for ARTHITECTURE 2021 díjra, melynek összdíjazása nettó 1,2 millió forint. Idén először a fődíj mellé egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is társul. A díjátadó november 10-én lesz a Faur Zsófi Galériában, ahol a beérkezett pályázati anyagból a szakmai zsűri válogatása alapján 2021. november 11-17-ig kiállítás is nyílik. A november 10-i díjátadó és a kiállítás a virtuális térben is megtekinthető lesz.
Napkon belül indulhat a webáruházak - hagyományosan novemberi - kampánya, a nagy kedvezmények, leárazások időszaka. A black friday- (fekete péntek) akciók rendszerint fogyasztási robbanást idéznek elő az ünnepeket megelőző költekezésekben.
Duplájára nőtt az egyéni felhasználókra jutó átlagos napi informatikai támadások száma január óta - közölte az ESET felmérése alapján: míg 2021 első harmadában 1392 volt gépenként a napi támadási kísérletek száma, ez a második harmadra megduplázódott, napi 2756 támadási próbálkozással.
Görögországban 6,2 millió négyzetméternyi területet alakítanak át…
A népszerű üzlethálózat jelenleg 175 áruházzal áll…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
Az előző hónaphoz képest áprilisban jelentősen lassult…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…