2026. június 8., hétfő - Medárd

Egy friss tanulmány szerint annyi GPU kellene a Google mesterséges intelligenciájának üzemeltetéséhez, ami jelentősen megdobná a vállalat által felhasznált energia mennyiségét. Egyelőre nem látni, mi hozhatja el a javulást.

Az egyre közeledő októberi 20-i határidő már hosszú ideje lázban tartja a magyar vállalkozói szférát. Eddig kell ugyanis az első EPR-bevallásokat megtenni. Még sok részletkérdés rendezetlen egyelőre, de az már most látszik, hogy nem éri meg trükközni vagy lapítani. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.

A lengyelországi központú, ruházati cikkeket és lakásfelszereléseket forgalmazó vállalatcsoport bevétele a teljes üzleti évben 17,7 százalékkal nőtt és rekordmagasra, 5,649 milliárd euróra emelkedett.

Lényegében elkészült az M83-as 2x2 sávos gyorsforgalmi út Győr és Pápa között - írja az Infostart.hu. A fejlesztés eredményeként 20 perccel rövidül a menetidő Győr és Pápa között és a 83-as főút északi vonala mellett található települések forgalma is enyhül.

Az Ingka Csoport 41,7 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2023-as üzleti évre vonatkozóan ami 5,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Nagy kihívás a karbonsemlegesség elérése a 2030-as céldátumra a hazai irodabérleti piacon. Vannak például olyan részei Budapestnek, ahol egyszerűen nem lehet több áramot igényelni, így kérdés, hogyan lehet az összes irodai parkolóhelyhez e-autótöltőt telepíteni, hogy karbonsemleges legyen az épület.

A komissiózás automatizálását segíti egy új megoldás. A raktárakban a válogatási, komissiózási feladatok több mint 90 százalékát még ma is kézzel végzik, melynek biztosítása egyre nagyobb kihívást jelent a munkaerőhiánnyal küzdő logisztikai vállalatok számára. Erre kínál megoldást a Siemens mesterségesintelligencia-alapú megoldása, ami a hazai piacon is elérhetővé vált.

Még mindig sok ezer fiatalnak csakis panel lehet az első lakása, ezt tudják megfizetni. Sovány vigasz, hogy a tavalyi nagyon magas árak az ország felében már kissé csökkentek. De nem úgy Budán, ahol rekordokat döntenek, főleg azért, mert a befektetői kereslet továbbra is elég izmos – derül ki sorozatunk újabb részéből.

Ötven évvel ezelőtt Egyiptom és Szíria megtámadta Izraelt, mégis Szaúd-Arábia lett a háború legnagyobb nyertese. Kereken ötven évvel ezelőtt került sor a jom kippuri háborúként elhíresült közel-keleti konfliktusra, melynek során Egyiptom és Szíria együttes erővel, legfontosabb szent vallási ünnepén váratlanul lerohanta Izraelt, villámgyorsan átütő stratégiai győzelmeket érve el: az egyiptomiak a Szuezi-csatornán átkelve benyomultak a Sínai-félszigetre, míg a szíriai erők elfoglalták a Golán-fennsík déli részét.

Modernizált józsefvárosi közösségi tér új kereskedelmi központja lesz az egymilliárd forintból felújított budapesti, Szigony utcai SPAR szupermarket.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője