2026. június 8., hétfő - Medárd

A Building Information Management az építőipar új, közös digitális nyelve. Nemcsak a tervezés és az építkezés fázisában fontos az, hogy akár minden egyes építési fázist anyagra és költségelemekre lebontva készítsen elő egy beruházó, hanem a későbbi üzemeltetés során is sok felesleges kört meg lehet spórolni.

Messze elmaradnak az elemzői várakozásoktól a német Szövetségi Statisztikai Hivatal legutóbb közölt kiskereskedelmi adatai. A szakértők minimális növekedést vártak, a mutató azonban éves alapon 2,7 százalékkal esett vissza februárban. A Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője azt mondta, hogy az okokat elsősorban az inflációban és a magas hitelköltségekben kell keresni.

Az ütközőerő miatt omlott össze pillanatok alatt a Francis Scott Key híd a baltimore-i hajószerencsétlenségben. A Trend FM-nek nyilatkozó hídtervező elmondta, hogy az acélszerkezetű híd akkora ütést kapott a hajótól, amelyet pillérei nem bírtak elviselni, és ezért szinte kártyavárként dőlt össze. A szakértő hozzátette, hogy a helyszínen valószínűleg egy teljesen új hidat fognak felépíteni, és mesterséges szigetet is ki fognak alakítani, hogy elkerüljék a hasonló baleseteket.

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) idei tisztújító választása változást hozott a Kereskedelmi tagozat  V. Turizmus és Vendéglátás osztályában. A kamara hivatalosan bejelentette az osztály új vezetőinek kinevezését, akik határozott célkitűzéseikkel és gazdag tapasztalatukkal hivatottak elősegíteni az iparág fejlődését és a szakmai közösség erősítését.

Külföldön szinte minden olcsóbb, mint itthon, különösen az élelmiszerek. Ezt az állítást már számos helyen hallhattuk és olvashattuk. Legalább ennyi cikk is készült már arról, hogy a tejtermékektől kezdve, a téliszalámin át, egészen a zöldségekig nekünk, magyaroknak jelentősen többet kell fizetnünk a boltokban, mint külföldön. Ugyanakkor ez az állítás nem teljesen fedi a valóságot. Az Agrárszektor alábbi cikkében megpróbált utánajárni az igazságnak, illetve annak is, hogy vajon mi az, amiben a magyar élelmiszeriparnak fejlődnie kellene ahhoz, hogy ténylegesen felvegye a kesztyűt más országokkal.

A Mint Investments a Realitní fond KB megbízásából piacra dobta a prágai Pařižská utcában található, Louis Vuitton által bérbe vett épületet. Az épület értéke 2020-ban 1,26 milliárd cseh korona (19,7 milliárd forint) volt, de ez most meghaladhatja az 1,5 milliárd koronát (23,4 milliárd forint) - írja a thePrime.

Raklapról árul a városok szélén, amit nem tud eladni, nem is fizeti ki a beszállítónak. A szegényes választékú, de nagyon olcsó Mere áruházakat működtető cég Oroszországban sikeres, ám Európában nem igazán tudja megvetni a lábát. A cég más országokban is ambiciózus tervekkel bukkant fel, de volt, ahonnan már kivonult, másutt pedig elmaradt az ígért terjeszkedés.

"A Covid-járvány visszaszorulása után a másodpiaci termékek piaca iszonyúan elkezdett erősödni. Nem véletlen, hogy most a világban boldog-boldogtalan Marketplace modellen alapuló bizniszt épít" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Várkonyi Balázs. A Vatera.hu és a Jófogás.hu vezérigazgatójával a magyarországi e-kereskedelem jelenéről és jövőjéről beszélgettünk, ahol szóba került többek között az Extreme Digital-eMAG-tól való távozásának az okai, a poszt-kovid utáni nagy lehetőségek kiaknázása, de beszélgettünk a Temu hódításáról, és a kötelező postai szállítás bevezetéséről is.

A külföldi működőtőke beáramlásnak köszönhetően egyre több gyár, raktár, logisztikai és infrastrukturális beruházás indul meg. Besegíthet-e ez a folyamat a gyengélkedő építőipar talpraállításába? Erre a kérdésre is választ kértünk Korda Zsófiától, a WING  ipari fejlesztési portfóliójának kereskedelmi irányításáért és a céges értékesítési szinergiák, üzletfejlesztési lehetőségek fejlesztéséért felelős igazgatójától.

A Turbine az egyik legígéretesebb – egyben legértékesebb – magyar startup. Céljuk röviden: mesterséges intelligenciával (AI) segíteni a gyógyszerkutatást. Irodájuk nemrégiben költözött új helyszínre, és ahogy a cég sztorija, úgy ez a belső tér sem hétköznapi.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője