2026. június 8., hétfő - Medárd

A Zeina Hotels legnagyobb méretű, 272 szobás, négycsillagos szállodája mind az emeleteken, mind a földszinti rendezvényterekben komoly változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban.

A budapesti 4* „limited service" kategóriában a Hotel Vision Budapest lett a nyertes a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) Év Szállodája 2023 pályázatán. Interjúnk Huszár Bálint igazgatóval.

Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz, megkönnyítve azok dolgát és döntését, akik szeretnének élni a lehetőséggel, hogy márciusban – a szerződési évfordulótól függetlenül – költségmentesen felmondják meglévő lakásbiztosítási szerződésüket egy kedvezőbb konstrukció reményében.

Először jöttek az egy légterű munkahelyek, aztán a közösségi irodák, majd a felváltva használt asztalok. Ezzel párhuzamosan megjelentek az online tárhelyek és egyéb közösen kezelhető digitális rendszerek. Újabban pedig már egy céges autót is több munkavállaló használ, és lassan a közösen használható elektromos biciklik és rollerek is betörnek a piacra. Hogyan lehet ennyi megosztott eszközt, helyiséget és rendszert hatékonyan összefogni, és mi jöhet még a jövőben? A TOPdesk Magyarország összegyűjtötte, hogy milyen területekre érdemes odafigyelnünk.

Április 4-én hirdetik ki a Várkert Bazárban Az Év Irodája verseny díjazottjait a nagyszabású gálán, amelyhez kapcsolódva a szokásoknak megfelelően megrendezik Az Év Irodája konferenciát is, ahol többek között Sergei Tchoban építész, BDA Berlin legzöldebb irodaházát, az általa tervezett EDGE Suedkreuz Berlint mutatja be a TCHOBAN VOSS Architekten ügyvezető partnereként.

Az évente megrendezésre kerülő SÜFFA a húságazat szereplői számára kiváló találka hely.A hazai német szakemberek közvetlen eszmecserét folytatnak a környező országokbólérkező, húsfeldolgozással,- hentesárúval,- húsipari termékek előállításával, forgalmazásával foglalkozó kis,- és közepes vállalkozásokkal, kézműves ,,hús-szabóságokkal”,  hentesboltok képviselőivel.

Egy bizonyos életkor után a bőrünk elkezd veszíteni a tónusából, hidratáltságából. Nem kell azonban azonnal az invazív eljárásokban gondolkodunk, ha fiatalosabb, feszesebb arcbőrt szeretnénk. A gyógynövények és a biokozmetikumok segítségével egy-két hónapos használat után olyan hatást érhetünk el, mellyel akár öt-tíz évet is letagadhatunk az életkorunkból.

Nagytarcsán készülnek a világ legfuturisztikusabb lakóautói. Az 500 milliós járművek piacára berobbanni nem egyszerű dolog, a magyar Dembellnek mégis sikerült. Hogy csinálták?

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) gondozásában megjelenő Logisztikai Évkönyv, már évtizedek óta a hazai logisztikai világ egyik legkiemelkedőbb éves kiadványa. A legújabb, idén jubileumi alkalommal megjelenő kötet munkálatai már elindultak, amelyhez a több mint 30 éves szakmai szervezet szerzők és támogatók jelentkezését is várja.

Ha valakinek hirtelen nagyobb összegre van szüksége, akkor érdemes szétnéznie a lakásban, mielőtt a bankba rohanna hitelért. A fenntarthatóság jegyében ma már szinte azonnal készpénzzé tehetjük a nem használt eszközeinket, amivel nemcsak a családi kasszának teszünk jót, hanem a környezetnek is. Egy-egy fiókban vagy szekrényben lapuló mobiltelefon, laptop, tablet, esetleg fényképezőgép ára a több százezer forintot is elérheti ugyanis még használtan is.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője