2026. július 3., péntek - Kornél

Versenypiaci hírek

Amikor a rák ellenszerén dolgozó magyar srácok felhívták az építészeket

2024-04-03 621

A Turbine az egyik legígéretesebb – egyben legértékesebb – magyar startup. Céljuk röviden: mesterséges intelligenciával (AI) segíteni a gyógyszerkutatást. Irodájuk nemrégiben költözött új helyszínre, és ahogy a cég sztorija, úgy ez a belső tér sem hétköznapi.

„Viszonylag ritka ez a szituáció, hogy ennyire, a helyszínkeresésbe is bevonják az építészeket. Szerintem ez egy nagyon jó folyamat, ha lehetne, akkor mindet innen indítanám” – mondja Csóka Attila Róbert építész, a Paradigma Ariadné egyik alapítója, akinek csapata három lehetséges helyszín közül segített kiválasztani azt, ahol végül leültünk beszélgetni, és ahol a Turbine irodája és laborja is helyet kapott.

„Amikor elkezdtük a tervezést, körülbelül ötvenen voltunk, most közel hetvenen. Arra számítottunk egyébként, hogy nem fogunk rengeteg embert felvenni, de sokat nőttünk az elmúlt évben, így szükség is lett erre a méretre” – mondja Nagy Szabolcs, a Turbine társalapítója és CEO-ja, majd hozzáteszi, hogy volt olyan helyszín, ami elsőre nyerőnek tűnt, de végül egy másik szempont döntőnek bizonyult.

Nevezetesen az, hogy a különböző csapatok túl távolra kerültek volna egymástól. „Kiderült, hogy ott nem lehet megoldani azt, amit itt tök jól sikerült, vagyis hogy az irodatér és a labor kvázi integrálva van. Nem akartuk, hogy a két tér az emelet két ellentétes pontján legyen.

Eddig külsős szolgáltatókkal dolgoztunk, és most először van saját laborunk. A legtöbb biotechnológiai cégnek a költséghatékonyság miatt nincs saját laborja, de mivel mi elsősorban egy AI cég vagyunk, a labor igazából arról szól, hogy csináljunk olyan adatot, amit aztán felhasználunk a gépi tanulás során. Ehhez viszont tudtuk, hogy minél jobban integrálni kell a két csapatot” – mondja Nagy Szabolcs.

A teljes cikk: Amikor a rák ellenszerén dolgozó magyar srácok felhívták az építészeket

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details