2026. június 8., hétfő - Medárd

Bejelentés érkezett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez egy hamis Facebook-oldal kapcsán, amely a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nevével visszaélve csaló posztokat és hirdetéseket jelenít meg. A csalók a repülőtér nevében „akciós áron” értékesítik a gazdátlanul hagyott poggyászokat, valóságalap nélkül.

A napokban egy meglehetősen drákói, új szabályozás lépett életbe a Kínai Népköztársaságban. Ennek értelmében a jövőben az államigazgatásba nem szabad olyan új gépeket vásárolni, amik akár az Intel, akár az AMD processzoraira épülnek. Ehelyett a kormányzati szervek és hivatalok kizárólag a kínai kormányzat által "biztonságosnak és megbízhatónak" nyilvánított - jellemzően hazai gyártású - chipekre épülő rendszereket vásárolhatnak.

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként olyan, elsőre talán meglepőnek tűnő nevek tűnnek fel a listán, mint Ráskó Eszter, Pottyondy Edina vagy Dúró Dóra.

Hatékonyabb fellépést ígér a káros netes tartalmakkal szemben a megújult Biztonsagosinternet.hu. A portál a kiskorúak számára is érthető lett, így az őket ért online bántalmazásokat ezentúl önállóan is jelenteni tudják a felületen. A hotline üzemeltetését 2019 óta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat végzi, mint a hazai Safer Internet Center (SIC).

Nagyot zuhant a biciklik iránt kereslet a koronavírus-járvány végével. A Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke elmondta, hogy a 2021-es évben rekordkereslet volt a biciklik iránt, aminek kielégítésére akkor a készletek nem voltak elegendőek. Egy évvel később viszont már komoly készletfeleslegek alakultak ki.

Növelik a raktárak munkavégzési hatékonyságát és lerövidítik a teljesítési időt az önjáró robotok. Az Advanced Robotics key account menedzsere a Monitor Délutánban elmondta, hogy az Agilox robotok feltérképezik a helyiséget, majd a központi Wi-Fi hálózaton keresztül kommunikálnak és működnek. Viknyédi Tibor hozzátette, hogy a gépek akkumulátora mindössze 15 perc alatt feltöltődik, és egy nyolc órás műszakot is képesek végigdolgozni. Ezáltal takarékosságot biztosítanak, kiváltják a humán dolgozókat és csökkentik a munkahelyi balesetek számát is.

Nemzetközi szakácsversenyt rendezett a Delirest, melynek középpontjában a magas színvonalú munkahelyi vendéglátás mellett a gasztronómiához kötődő fenntarthatóg állt. A megmérettetésen a vállalatcsoport négy országa által delegált csapatok mutathatták meg tudásukat, melyet a nemzetközi szakemberekből álló zsűri szakmai és környezetvédelmi szempontok szerint bírált el.

Nagydobra verték a 30. születésnapot a Yettelnél, a székházban és 5 fiókban egyszerre 333 dolgozójuk dobolt egy időben, közös ritmusra - és ezzel országos rekordot állítottak fel. Az 1994. március 26-i születésnap óta többször változott az arculat, a hanghatások pedig már az elejétől fogva meghatározóak voltak a húszas mobilosok márkaidentitásában. Megnéztük, mik voltak a legnagyobb kreatív mérföldkövek a vállalat három évtizede alatt és megkérdeztük Bölöni Olga brand group managert, hogyan értékelik most a két évvel ezelőtti komplett rebrandinget.

A vállalati kommunikációs csapatot korábban vezető Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be a pozíciót. Házon belülről nevezett ki új marketing és brand igazgatót a Decathlon Herczeg Lilla személyében. A pozíciót korábban Lovas Tamás töltötte be, aki az eMAG-hoz igazolt. Herczeg Lilla 2012 óta dolgozik a Decathlonnál, ahol az elmúlt öt évben a vállalati kommunikációs csapatot vezette és olyan kampányokban vett részt, mint például a Csendes nyitvatartás, aminek keretében minden hétfőn az áruházban csendes órák biztosítják az autista vásárlók és családjaik számára a zavartalan látogatást. A Víztiszta Önbizalom kampány során pedig különböző hátterű nők számoltak be arról, milyen hatást gyakorolt az életükre a rendszeres úszás.

A teljes körű fejlesztőként, illetve kivitelezőként fellépő Faedra Group, zöldmezős beruházás keretében valósította meg Budapest egyik legmodernebb és „legzöldebb” logisztikai fejlesztését, melynek eladása a mai napon zárult - értesült az OGH hírügynökség

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője