2026. július 2., csütörtök - Ottó

Kereskedelem

A Magyarországra készülő orosz diszkontlánc aligha törhet a Spar helyére, de a Lidl-t és az Aldit sem fogja megszorongatni

2024-04-03 1144

Raklapról árul a városok szélén, amit nem tud eladni, nem is fizeti ki a beszállítónak. A szegényes választékú, de nagyon olcsó Mere áruházakat működtető cég Oroszországban sikeres, ám Európában nem igazán tudja megvetni a lábát. A cég más országokban is ambiciózus tervekkel bukkant fel, de volt, ahonnan már kivonult, másutt pedig elmaradt az ígért terjeszkedés.

Nagy feltűnést keltett az a húsvéthétfőn megjelent hír, amely szerint új diszkontlánc jelenne meg Magyarországon. A Mere tervei ambiciózusak: egy év alatt húsz boltot nyitnának Budapesten és az agglomerációban, három év múlva pedig már 700 millió eurós forgalommal terveznek 200 magyarországi üzletben.

A legfőbb oka annak, hogy a bejelentés komoly figyelmet válthatott ki, az, hogy a Mere egy orosz tulajdonú diszkontlánc. Attól is nehéz elvonatkoztatni, hogy az oroszbarát politikát folytató magyar kormány nemrég háborút hirdetett egy másik kiskereskedelmi lánc, az osztrák tulajdonú Spar ellen. Vannak, akik arra gyanakodnak, hogy a Mere a Spar helyére törne be, de gyengíti ezt a feltételezést, 

ha jobban utánanézünk, hogyan működik az orosz diszkontlánc, és mit ért el eddig Európában.

Oroszországban hasít, Európában vegetál

A Mere az erdélyi magyarok számára nem teljesen ismeretlen: a kolozsvári Maszol cikkéből kiderül, hogy a diszkontlánc 2018-ban jelent meg Romániában, hasonlóan nagyívű tervekkel, mint most Magyarországon. 2018 végére 16 áruház megnyitását tervezték, 4-5 éven belül pedig 50-100 üzletből álló hálózatot, de azóta is csak néhány van belőlük, például Nagyváradon, Besztercén vagy Brassóban. A portál szerint ezek a boltok „felülmúlhatatlanok az igénytelenség tekintetében”.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője