2026. május 18., hétfő - Erik

{mosimage}A Praktiker azt várja, hogy az internetes vásárlás bevezetésével befolyásolja majd a magyar vásárlási szokásokat a barkácspiacon, illetve jelentős hatással lesz az e-kereskedelem 26-27 milliárd forintosra becsült hazai piacára. Mint azt a cég jelezte: a Praktiker nem alakul át klasszikus online áruházzá. Házhozszállítást csak ...

A Siemens kapcsolata hat évvel ezelőtt indult a TVegy Kulturális nevû céggel, amely a Satelit televíziót mûködtette. A két társaság között szponzorációs megállapodás indult, a lap szerint a Siemens hatéves támogatást ígért a tévének. 2001-ben 1,2 milliárd forintot fizettek ki a mûsorszolgáltatónak, azonban 2002 elején a támogató ...

November 30-ával a Délhús Zrt. beolvad a Pick Szeged Zrt.-be; a társaság Pick Szeged Zrt. néven mûködik tovább - közölte a Pick vezérigazgatója kedden.Kovács László elmondta: az egybeolvadástól hatékonyabb költségû, érzékenyebb és eredményesebb cég alakuljon ki. Elindul egy szakosodási folyamat a cég négy ...

A Google Search Appliance és a Google Mini elsősorban olyan szervezetek által használt megoldás, mint a bankok és egyetemek. Nemrég azonban kiderült róluk, hogy komoly biztonsági rést jelentenek az adott hálózatra nézve: a rendszerek ugyanis nem megfelelően kezelnek bizonyos karaktereket, így létrehozható ...

Az angol „Business Intelligence” (BI) magyar fordítása, az „üzleti intelligencia” bizonyos fokig kifejezi, hogy milyen képességekre kell szert tenniük a versenyben lépést tartani kívánó cégeknek, de nem utal az angol kifejezés másik, ez esetben sokkal relevánsabb megfelelőjére, az üzleti hírszerzésre. A BI-eszközöket és ...

Egy cég arra vállalkozik, hogy felkutatja a világhálón vállalatok és magánszemélyek kompromittáló ügyeit, hogy aztán jó pénzért eltüntesse a szennyest. Szaftos pornójelenet „Cs. Zsuzsának látszó hölgy” szerepeltetésével, internetes fórumokban kinyilatkoztatott radikális politikai nézetek, elektronikus naplóbejegyzésekben ...

Olaszország lehet az első állam, ahol a dohányzás miatt elmaradt munkáért járó pénzt levonják az alkalmazottak fizetéséből - adta hírül a Reuters brit hírügynökség. Olaszország az elsők között volt Európában már akkor is, mikor a dohányzásra kijelölt helyekre szorították vissza a füstölgőket a munkahelyeken, most ...

Annak ellenére, hogy csökkenőben a giga outsourcing-szerződések száma, még mindig vannak olyan szegmensek, amelyekben megtalálhatják a számításukat a kiszervezéssel foglalkozó társaságok - olvasható a TPI elemzésében. A Technology Partners International (TPI) tanácsadó cég 2006 harmadik negyedéves elemzése ...

2006-11-26

Privátezredes

Legalább egy embert megöletett, többek likvidálását pedig megrendelte a vádirat szerint az a Magyar Róbert, aki egy fénykép erejéig Orbán Viktor társaságával is elbüszkélkedhetett. Valószínûleg már az is csúcsnak számít Magyarországon, hogy egy bûnszervezettel kapcsolatos vádiratba nem kevesebb mint 27 vádlott kerülhetett ...

Egy WHO által vezetett bizottság arra figyelmeztet mindenkit, hogy rendkívül körültekintően járjanak el, ha az interneten vásárolnak gyógyszereket, ugyanis az online kapható gyógykészítmények mintegy fele hamisítvány.Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) húsz másik nemzetközi egészségügyi szervezettel karöltve létrehozott ...

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője