2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Az elmúlt hetekben Németországban kirobbant adóbotrány ráirányította a figyelmet a lichtensteini adóparadicsomra. A közhiedelemmel szemben az offshore cégek lehetnek teljesen legálisak, és persze féllegálisak vagy törvénytelenül mûködök is. Létezik olyan nézet is, amely az offshore cégek...

Nagyszabású kábítószercsempész-hálózatot göngyölített fel az osztrák rendőrség. A hatóságok feltételezése szerint a banda tagjai hozzávetőleg kilencven kilogramm kokaint csempésztek be a Dominikai Köztársaságból 2006 óta, és szállítottak tovább Hollandiába.A szóban forgó mennyiség utcai...

A technológiai fejlődés miatt komolyan sérül a privát szféra, állítják sokan. Sőt ma már nem a fizikai önmagunk alapján ítélnek meg minket, hanem az számít, hogy milyen adatok lelhetőek fel rólunk a neten. Ez valóban ijesztő, de a reakció, hogy rejtsük el magunkat minden áron, ma már csak széllel szemben vizelésnek számít.

Magyarország a közeljövőben a Távol-Kelet kereskedelmi, logisztikai és pénzügyi központja lehet, a közép-kelet-európai régióban, közölte Ren Hongbin, a Kínai Népköztársaság magyarországi gazdasági és kereskedelmi tanácsosa az AsiaCenter 5 éve születésnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Az emberek a magas szintû korrupciót jobban elítélik, mint a mindennapokét, s elégedettebbek az APEH-hel, mint a rendőrséggel vagy az egészségüggyel – néhány tanulság az Üzlet&Siker és a TNS Hungary közös felméréséből. Magyarországon a harmadik leggyakoribb gazdasági bûnözési forma a korrupció és a megvesztegetés...

Mégsem kell fordított áfát fizetniük a takarítóknak és a kertészeknek, s egyértelmûbb lesz annak eldöntése, hogy kell-e fordítottan áfázni, avagy sem. Szeptember elsejétől kell csak nullás igazolást kérni a közbeszerzésben érintett alvállalkozóknak a kifizetéshez, s az igazolás több kifizetőnél is fölhasználható lesz.

Évek óta különböző trükkökkel csapolták a budapesti vagyonvédelmi kamara elnökségének tagjai a kamara tagdíjbevételeit, de a szervezet közgyûlése azóta sem tudta felelősségre vonni az érintetteket - értesült a HavariaPress.Miközben manapság 15 ezer forintért lehet alapítani kft.-t, a kamara...

Kaotikusak a parkolási kérdések, mindenki próbálja megúszni a büntetést, van, akinek sikerül, van, akinek nem. Kérdés, mennyire bizonyíték az óra, a fénykép, vagy a parkoló cég által kiállított dokumentum, egyáltalán jogosan követelnek-e a behajtó vállalatok. Persze egy ideális világban az emberek...

A német cégek - különösen a kis- és közepes méretû vállalatok - nincsenek felkészülve a védekezésre - figyelmeztetett az Arbeitsgemeinschaft für Sicherheit der Wirtschaft (ASW) szervezet biztonsági szakértője és ügyvezetője. Berthold Stoppelkamp szerint az ipari kémkedés okozta veszteségek...

Minden cég, legyen szó néhány fővel dolgozó mikro-vállalkozásról, vagy milliárdos forgalmú nagyvállalatról igyekszik versenyképes béreket biztosítani, miközben azon van, hogy a költségeit is kordában tartsa. Ennek egyik lehetséges módszere a béren kívüli juttatások rendszere, mely a cégek számára adómentes...

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője