2026. május 24., vasárnap - Eszter

Több mint tízezer hazai üzletembernek lehet offshore vállalkozása – közli a Magyar Nemzet, amely szakemberekre hivatkozva azt állítja, hogy az adóparadicsomokba és offshore cégekbe menekített magyar vagyonok összértéke meghaladja a kétezer milliárd forintot.
Hogyan hajtsa be a vállalkozás jogos kinnlevőségét? A követeléskezelő válasza természetesen az, hogy fogadjon szakcéget. Tavaly havonta 1300-nál több céget számoltak fel, és harmadával több cég ment tönkre, mint egy évvel korábban, jelentette az Opten 2010 elején.
Hoszú évek után ismét növeli a foglalkoztatottak számát a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. - tudta meg a Napi Gazdaság. Bár az idei rendelésállomány különösen az év második felét illetően továbbra is meglehetősen bizonytalan, jelenleg több olyan - például még az elmúlt évről áthúzódó - munkájuk van, amit sürgősen teljesíteni kell.
Jelenleg már tíz gyanúsítottja van a közlekedési cégnél kirobbant botránynak, és ez a szám a hatóság szerint tovább növekszik majd.„Az eddig beszerzett tárgyi, személyi bizonyítékok alapján azt gondoljuk, hogy ennek az ügynek még közel sincs vége” - mondta el Bencze József...
Ipari kémkedés vádjával több embert is letartóztattak Dél-Koreában, mivel a gyanú szerint Samsung technológiát loptak el és használtak fel. A letartóztatottak közt van az egyik legnagyobb rivális, a Hynix egy vezetője is.
Elhagyja Ferihegyet Európa harmadik legnagyobb diszkont légitársasága, az Air Berlin, tudta meg az mfor.hu. A magyar piacon 2004 óta jelen lévő német fapados lapunk kérdésére azzal indokolta döntését, hogy az alacsony kereslet miatt nem érte meg fenntartani a magyarországi járatokat.
Hosszú távú biztonságot teremthet magának, aki havonta néhány tízezer forintot képes megtakarítani jövedelméből. Különböző életcélokhoz más-más típusú megtakarítási formát érdemes választani. Bizonyos helyzetekben a népszerû és biztonságos bankbetét is lehet jó döntés, más esetekben azonban...
Amerikai sajtójelentések szerint a világ legnagyobb internetes keresője, a Google együttmûködik az Egyesült Államok legnagyobb kémszervezetével, a mindent és mindenkit a legkorszerûbb eszközökkel lehallgató NSA-vel.
Nem csak korábbi, hanem aktív CIA-ügynökök és az amerikai hírszerzés más emberei egyre nagyobb számban dolgoznak a magángazdaságban - leplezi le könyvében egy washingtoni újságíró. A CIA közvetetten megerősítette az értesülést, mondván: meg akarják akadályozni legjobb embereik elvándorlását...
A Sasfis trójai további kártékony programokkal halmozza el a már amúgy is fertőzött számítógépeket. A Sasfis trójai azon kártékony programok közé sorolható, amelyek káros letöltéseket végeznek azzal a céllal, hogy további rosszindulatú kódokat tudjanak feljuttatni a kiszolgáltatott számítógépekre.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője