2025. május 6., kedd - Ivett

A Nemzetközi Energiaügynökség elnöke szerint a krízist szerkezeti gondok váltják ki.A világ esetleg egy "harmadik olajválság" előtt áll a legutóbbi, a globális bruttó hazai termék és az olajfogyasztás adatainak tanúsága alapján - közölte Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője.

A világ eddigi legnagyobb, emberek fizikai megjelenésének sajátosságait tartalmazó adatbázisát hozza létre az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) egymilliárd dollárból. Szakértők szerint a munkáltatóknak jól meg kell fontolniuk, mielőtt írisz-, ujj- vagy tenyérlenyomat-vizsgálatra...

A kelet-közép-európai régióban Magyarországon a leggyakoribb a fizetési késedelem az Atradius Hitelbiztosító a fizetési szokásokról készített legfrissebb tanulmánya szerint. A tanulmány szerint a belföldi üzleti partnerek fizetési szokásainak értékelése Magyarországon a legrosszabb. A magyar ...

Õrizetbe vették egy budapesti egészségügyi vállalkozás két volt vezető beosztású dolgozóját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a cégtől ellopott üzleti titkokat el akarták adni - közölte több napilap. Az egyik gyanúsítottat a ferihegyi reptéren fogták el, amikor fel akart szállni az Oroszországba tartó...

Budapesten létesít új üzemet a Knorr-Bremse, mert innen kívánja teljesíteni egyre növekvő számú megrendeléseit - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Oláh Antal, a vállalat magyarországi ügyvezető igazgatója. A vasúti fékmûrendszer-gyárban nemcsak ipari termelés, hanem kutatási-fejlesztési ...

A Microsoft a floridai Orlandóban a héten zajló Tech Ed 2008 konferencián bejelentette új személyazonosság-kezelési megoldása, az Identity Lifecycle Manager 2 első nyilvános bétaváltozatát, amely bárki számára ingyen letölthető. A végleges verzió 2009 első negyedévében várható.

Egyre inkább kulcsfontosságúvá válik az üzleti sikeresség szempontjából az, hogy egy szervezet mennyire képes a munkaerőpiacon megtalálni a tehetségeket, s miként tudja megtartani, ösztönözni őket – többek között ez derült ki a DGS GLOBAL RESEARCH és a NEXON által rendezett I. Országos HR Benchmark Konferencián.

A coaching egyre jobban terjed, azonban ezt is sokan divatból alkalmazzák. A Business Coach Szakmai Közösség és a DGS GLOBAL RESEARCH – az International Coach Federation magyar tagozatának támogatásával – első alkalommal térképezi fel a coaching magyar gyakorlatát...

A vezetői döntéshozatal vizsgálatára vállalkozott a DGS GLOBAL RESEARCH és a VILÁGGAZDASÁG exkluzív kutatása, mely a november második felében megjelenő „Nagykutyák kiskutyáknak, avagy csúcsvezetők kezdő főnököknek” címû, magyar topmenedzserekkel készülő beszélgetéseket...

Magyarországon majd kétmillióan használják a NOD32 vírusirtót számítógépük védelmére. Mivel az antivírus rendszert gyártó ESET számára rendkívül fontos ügyfelei elégedettségének magas szinten tartása, Anton Zajac, a cég elnöke személyesen hívta meg Csiszér Bélát, a hazai disztribútor...

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Újabb sikeres kötvénykibocsátással erősíti tőkepiaci pozícióját a WING

Újabb sikeres kötvénykibocsátással erősíti tőkepiaci pozícióját a WING

More details
Donald Trump 100 százalékos vámot vetne ki a külföldön gyártott filmekre?

Donald Trump 100 százalékos vámot vetne ki a külföldön gyártott filmekre?

More details
Douglas: logisztikai és irodaterület egy helyen

Douglas: logisztikai és irodaterület egy helyen

More details
Erdélyi csapat nyerte a „Magyarország étele 2025” versenyt

Erdélyi csapat nyerte a „Magyarország étele 2025” versenyt

More details
Az e-kereskedelem átalakítja Európa logisztikai térképét - Prologis kutatása

Az e-kereskedelem átalakítja Európa logisztikai térképét - Prologis kutatása

More details
Indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

Indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

More details
Az áremelkedésre várva indult el a befektetések új hulláma az ingatlanpiacon

Az áremelkedésre várva indult el a befektetések új hulláma az ingatlanpiacon

More details
Debrecen Drive, 2025. május 24-25.

Debrecen Drive, 2025. május 24-25.

More details
Lassuló bővülés áprilisban - Beszerzési Menedzser Index

Lassuló bővülés áprilisban - Beszerzési Menedzser Index

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője