2025. december 3., szerda - Ferenc

Archívum

Az IMF-hitel véget vethet a "szociális rendszerváltásnak"

2008-10-27 674
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) „jelentős pénzügyi csomagot” jelent be a következő napokban Magyarország javára – közölte Dominique Strauss-Kahn, a szervezet vezérigazgatója. Alighanem igen kemény feltételeket szabnak a pénzhez jutás lehetőségéért cserébe, ami talán elég lesz, hogy észhez térítse az országot és vezetőit.
A Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelre vonatkozó megállapodás formájában nyújt segítséget Magyarországnak, az IMF igazgatótanácsa pedig gyorsított eljárásban hagyja jóvá a megállapodást – közölte Strauss-Kahn, aki szerint a Magyarország által előirányzott célkitûzések igazolják, hogy az ország „kivételes mértékben” férjen hozzá a valutaalap forrásaihoz.

De mit tartalmazhat az a feltételül szabott lépéssorozat, amelyet a közlemény említett? A találgatások már azután elkezdődtek, hogy a magyar kormány bejelentette az IMF által kilátásba helyezett segítséget. Az első reakciók szerint Magyarországnak nem kellett számítania túlzott keménységre, hiszen az uniós konvergencia program már kijelölte azt az utat, amelyet az országnak végig kell járnia gazdasága stabilizálásához.

A teljes cikk itt olvasható>>

(Forrás: www.hvg.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője