2025. május 11., vasárnap - Ferenc

A HR vezetők gyûjtsenek akármilyen gazdasági adatokat, azok környezetére is rálátással kell lenniük, hogy megértsék, pontosan mit is vizsgálnak. Fontos, hogy rendelkezzenek helyi kapcsolatokkal, akik megfelelő információt nyújthatnak arról, mely tanulmányokra alapozhatnak.
A cseh ipar a magyaréhoz hasonló visszaesést szenvedett el januárban.A cseh ipari termelés 23,3 százalékkal zuhant januárban az egy évvel korábbihoz képest a decemberi felülvizsgált 12,8 százalékos zsugorodás után - jelentette a prágai statisztikai hivatal. A magyar ipar ugyanebben a hónapban munkanaphatástól megtisztítva 21 százalékos visszaesést szenvedett el.

 

A Computerworld legközelebbi rendezvénye gyakorlati példákból merítve hívja fel a figyelmet a szoftvertesztelés fontosságára és lehetőségeire. A szoftvertesztelés témaköre bő, hiszen már a tesztelés fogalmát definiálni magában is nehéz.  Ha maradunk a tág definíciónál, akkor a szoftver tesztelés az adott szoftver...
A CIO-vá lett informatikai vezetők a technológia helyett egyre inkább az üzleti stratégia, és az ehhez kapcsolódó IT stratégia megvalósításával foglalkoznak. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a CIO-k egyéni képességei is döntő szerepet játszanak abban, hogy üzleti döntéshozóvá válhassanak.
A kínai kereskedelmi minisztérium közölte: nem aggódnak amiatt, hogy a Coca-Cola kínai felvásárlási tervének elutasítása miatt a Rio Tinto elutasítja a Chinalco ajánlatát. A Coca-Cola 2,5 milliárd dollárért vásárolta volna fel a kínai piac legnagyobb szereplőjének számító Huiyuan Juice Groupot...
A napokban megjelent hirdetésében 20 fajta terméket árul 100 forintért a Lidl, egyes árucikkek 44 százalékos kedvezménnyel kaphatók. Az olcsóságáról híres német üzletlánc élete igazi sikertörténet, amit azért jónéhány botrány is tarkít.
Az IBM bejelentkezett a Sun Microsystems szoftver- és hardvergyártó megvásárlására, értesült a Wall Street Journal. Az IBM 6,5 milliárd dolláros árat fizetne a Sunért, bár az értesülést egyik vállalat sem erősítette meg.  A Sun az elmúlt hónapokban több riválist is megkeresett felvásárlási ajánlatával.
Közel 400 ezer cég 600 ezer ügyéről tájékoztat a szerda délelőtt elindult www.feketelista.hu honlap, amely 11 nyilvános állami nyilvántartás adatait hozza egy platformra, a cégek adószáma alapján - jelentette be Iklódi András főszerkesztő sajtótájékoztatón Budapesten.
Országos politikai botránnyá dagadt az amerikai biztosítási óriásnál, az AIG-nél kifizetett hatalmas jutalmak ügye. A csődtől 170 milliárd dollár állami segéllyel megmentett pénzintézet összesen 165 millió dollár jutalommal honorálta munkatársai teljesítményét.
Tudástérképet készít az ITD Hungary annak érdekében, hogy minél több kutatás-fejlesztési tevékenység jöjjön Magyarországra - közölte a Kilián Csaba, a szervezet befektetési igazgatója szerdán Szegeden. A tudományos mûhelyek összegyûjtésével az ITD Hungary igyekszik kiemelni Magyarország...

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője