2025. június 21., szombat - Alajos

Fokozódik a csődhullám

2009-07-07 1235
Az első félévben 7391 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ami 30 százalékos éves növekedést jelent – derült ki az Opten Kft. csütörtöki sajtótájékoztatóján. A cégnél úgy vélik, még nem tetőzött a csődhullám, ráadásul egyre nagyobb társaságok jutnak bajba, egyre több kicsit hagyva magukra.
Májushoz képest némileg csökkent, de 2008-hoz képest rendkívül gyors ütemben emelkedett a felszámolások száma júniusban. A májusi 1330-cal szemben most „csak” 1205 cég jutott erre a sorsra, ám a tavalyi év azonos időszakához képest ez is 35 százalékos növekedés.

Egyre nagyobbak az áldozatok
„A felszámoláshullám még dagadóban van, amit jól mutat, hogy amíg az első félévben 22 százalékos volt a növekedés 2008 első negyedévéhez képest, addig a második negyedévben már 39 százalékos” – mondta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Ennél is nyugtalanítóbb azonban a szakemberek szerint az, hogy a válság kezdete óta csaknem 40 százalékkal emelkedett a felszámolás alá vont társaságok árbevétele, vagyis egyre nagyobb cégek mennek tönkre. „Ez azt jelenti, hogy messze nem beszélhetünk még a válság végéről, mert minél nagyobb cég megy tönkre, jellemzően annál több kifizetetlen beszállítót és más hitelezőt hagy maga után” – értelmezte az adatot az Opten stratégiai igazgatója.

Most az autókereskedők buknak

A cégadatokból jól látszik, hogy a gépjármû-kereskedők a fő vesztesek közé tartoznak. Az elmúlt hónapokban már több autókereskedést számoltak fel, mint amennyi építőipari céget, holott korábban ez az iparág verhetetlennek tûnt a felszámolás mûfajában.

Ugyancsak a nagy vesztesek között vannak az utazási irodák, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar cégei. Alacsony bázisról indult, de gyorsuló ütemben romlik az informatikai vállalatok és a nagykereskedelemmel foglalkozó társaságok helyzete.

Jó is lehet a sok végelszámolás

Gyorsan nő a végelszámolások száma is. Az első félévben 6680 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, tavaly június végéig viszont csak 5000-éről. A növekedés a félév egészét tekintve éppen egyharmados, de itt is igaz, hogy a második negyedévben sokkal gyorsabban, 44,5 százalékkal emelkedett az eljárások száma, mint az első negyedévben. A végelszámolásoknál június nemcsak abszolút értékben döntött rekordot, hanem a növekedés üteme is megugrott: a júniusi 1235 cégbezárás 80 százalékos növekedés a tavaly júniusi 686-hoz képest.

A végelszámolások számának növekedését az Opten stratégiai igazgatója nem tekinti mindenképpen rossz hírnek, hiszen minden nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy Magyarországon túl sok cég mûködik, többségük túl kicsi, ráfér tehát a piacra az egészséges konszolidáció. Éppen ezért nagy baj, hogy a kormányzat éppen a közlemúltban tovább könnyítette a cégalapítást, így nem marad idő az alapítást megelőző minimális ellenőrzésre sem. „Magyarország alighanem egyedülálló abban, hogy a felszámolt cégek tulajdonosainak több mint 50 százaléka azonnal új céggel tér vissza a gazdasági életbe” – véli Csorbai Hajnalka.
 
(Forrás: www.fn.hu)  
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details

"Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” nap – 2025. június 20.

More details
Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

More details
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

More details
A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

More details
A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

More details
Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

More details
Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője