2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Mostanában rengeteg hír foglalkozott az úgynevezett 5G-vel, köszönhetően annak, hogy megkezdték működésüket az első ilyen jellegű hálózatok, illetve boltokba kerültek a technológiát elsőként támogató eszközök. De pontosan mi is ez az 5G? Miért is hasznos? Van egyáltalán értelme? Miért és kinek lehet jó? Haraszti Tibor cikkében ennek járt utána!

Korábban soha nem látott verseny zajlott Miamiban az S4 kiberbiztonsági konferencián, ahol most először nem autókat, webböngészőket vagy más népszerű appokat vettek elő, hanem ipari vezérlőrendszereket törhettek fel a csapatok.

A koreaiak úgy tartják, hogy az étel gyógyít, hogy nagyon sokat számít az, hogy mit eszünk, és az étel hogyan van elkészítve. Ha a koreai gasztronómiáról beszélünk, akkor a legismertebb konyhai módszer a fermentáció, vagyis az erjesztés, amit persze más nemzeteknél is jelen van, lásd például a skandináv országokat, és amit már a fine dining éttermek is egyre inkább a magukénak éreznek. Legismertebb nemzeti ételük, a kimcshi is így készül, és nélküle nem létezne a koreai konyha másik zászlóshajója, a bibimbap se. A kóreai konyha magyarországi térhódításáról az index.hu készített összeállítást.

2018 végén nagyot szólt, amikor megírtuk, hogy az OTP piaci értéke már nagyobb, mint a második legnagyobb német banké. Most az OTP már közel kétszer akkora, mint a Commerzbank, és több ismert külföldi nagyvállalatot is maga mögé utasított, nagyobb, mint a Renault, a Carrefour vagy az American Airlines.

Az úgynevezett Football Leaks botrányt kirobbantó portugál hacker, Rui Pinto áll az Afrika leggazdagabb nőjének számító Isabel dos Santos csalással megszerzett vagyonát leleplező, Luanda Leaks nevű kiszivárogtatási botrány mögött is - hozták nyilvánosságra hétfőn az őrizetben lévő férfi ügyvédei, írja az MTI.

Véget ért a televíziós hotelverseny közönségszavazása. A nézők szavazatai alapján az egerszalóki Mesés Shiraz Hotel lett AZ ÉV HOTELE 2019 verseny győztese. A díjat a Párisi Udvar Hotel Budapestben adták át az évadzáró gálaesten.

A drága alvállalkozókról is beszélt Scheer Sándor a Világgazdaságban. A tavaly mintegy 177 milliárd forintos árbevételi rekordot és nagyjából 8 milliárdos nyereséget elérő Market Építő Zrt. vezérigazgatója szerint sok alvállalkozó – szerinte indokolatlanul – felnyomja az árakat -emeli ki ezt már az index.hu összefoglalója.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40%-át teszi ki - tudta meg at OGH hírügynökség.

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, ESTON International, JLL és a Robertson Hungary – ezúton teszi közzé a 2019 negyedik negyedévére vonatkozó ipari ingatlanpiaci adatait.

2020-01-24

Sikeres 2020

Akik sikeres üzleti évet zártak, már az új évet megtervezték. Az, hogy mit gondol egy sikeres mikrovállalkozás a 2020-as évről, talán támpontot ad azoknak, akik a munka sodrásában nem tudtak időt szánni a következő év átgondolására. A Custom Cleaning takarítást szolgáltató céget kérdeztük, milyen célt tűztek ki az új évre, illetve mi az alapja az üzleti céljaik teljesítésének.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője