2026. május 21., csütörtök - Konstantin

A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2020 májusában, országosan 8400 ingatlan adásvétel bonyolódott. Noha ez a szám még mindig 38 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos hónapjához képest, de az áprilisihoz viszonyítva már sokkal egészségesebb érték.

30 százalékos teljesítményt mutat most az ingatlanpiac Dél-Budán a járvány előtti időszakhoz képest. A komolytalan vevők és eladók kerültek túlsúlyba, miközben a kiadó lakások ára zuhan, a vevők pedig kifelé tartanak Budapestről a megfizethetőbb árak irányába.

A vállalatok által tapasztalt bűncselekmények toplistájának élén az ügyfelek által elkövetett csalás szerepel 35 százalékos aránnyal, ami növekedést jelent a 2018-ban mért 29 százalékhoz képest. A vállalkozások szerint az összes bűncselekmény közül ez a terület és a kiberbűnözés okozza a legtöbb gondot – derül ki a PwC globális gazdasági bűnözésről készített kétévenkénti felmérésének aktuális kiadásából.

Használatbavételi engedélyt kapott a Váci Greens A+ kategóriás irodakomplexum ötödik, 25 053 m2-es „F” épülete is, amely már 67%-os kiadottsággal rendelkezik. Az első bérlők júniusban költöznek.

Ismét egy lengyel irodaházat vásárolt az Adventum International a Quartum ingatlanalapja számára, alig egy év alatt ez a cég negyedik irodavásárlása a lengyel piacon. Magyarországon ők vették meg még tavaly a 66 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező KöKi Terminált – szerepel a cég közleményében.

Május végén befejezi a tevékenységét az Aeolus Utazási Iroda – írja a turizmus.com a cég Facebook-posztja alapján. A tájékoztatás szerint az irodának tartozása, további kötelezettsége nincs sem utasok, sem partnerirodák felé.

A hazai ingatlanpiac újbóli fellendülését segítheti az MNB által meghirdetett "NHP Hajrá!" program, amelynek keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások ingatlanok vásárlására is fordíthatják a hitelösszeget. Az Indotek Group több mint 60 olyan, a konstrukció igénybevételével megvásárolható ingatlannal rendelkezik, amelyek az ország mintegy 50 pontján helyezkednek el, számos régióban lefedve ezzel a kkv-k igényeit.

Az elmúlt két hónapban az ingatlantulajdonosok szembesülni voltak kénytelenek azzal, hogy az az ingatlan, melyben laknak, és amelyet korábban megfelelőnek vagy legalábbis elfogadhatónak tartottak, a rendkívüli körülmények, a hosszú otthon tartózkodás idején nem azt a kényelmet és minőséget nyújtotta, amit elvártak otthonuktól.

Turizmus nélkül nem tudnak megélni a vendéglátóhelyek

A koronavírus-járvány egyik ingatlanpiaci hatása az, hogy Budapest belvárosában a turizmus eltűnése miatt drasztikusan csökkentek a bérelhető lakások árai néhány hét alatt. Ezeket az ingatlanokat általában nagyon gyorsan ki is veszik, jellemzően olyanok, akik eddig az agglomerációból jártak be dolgozni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a lakást kiadók többsége továbbra is elzárkózik a háziállattal érkező bérlőktől, de ez is kezd háttérbe szorulni.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője