2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

A Covid-19-világjárvány alapjaiban változtatta meg a hazai munkaerőpiacot, miközben munkavállalók és munkáltatók tömegei egyszerre próbálhatták ki, milyen a megszokottól eltérő körülmények között dolgozni. Vajon hogyan fogják mostani tapasztalataink megváltoztatni a munkavégzést a jövőben? Ezt a kérdést járta körül az Ember - Adat - Stratégia 2021: Munkaerőpiaci trendváltozások és a Smart Work megjelenése című tanulmány.

A legmodernebb technológiával szerelik fel a Fényeslitkén épülő East-West Gate terminált. A világon elsőként 5G-technológia segítségével, távolról irányítják majd a terminál teljesen automata, egészen finom mozdulatokra is képes óriásdaruit, amelyeket az intermodális rakodási technológia vezető gyártója, az osztrák Künz szállít.

Egy éven belül befejeződhet a csurgói turisztikai központ kivitelezése. Korábban már beszámoltunk róla, hogy átfogó turisztikai fejlesztés zajlik a Somogy megyei Csurgón. A 2014-ben indult beruházás harmadik üteme most közel 3 milliárd forint állami támogatást kap - közölte Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A hosszú távú cél egy repülőgépipari központ létrehozása; a békéscsabai repteret egy zéró emisszióval bíró Greenporttá alakítják át.Bővülő reptérrel, új helikoptergyárral és képzőközponttal fejlesztik Békést. „Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakulhat ki, amilyet Kecskeméten a Mercedes beruházása indított el” – hangoztatta az innovációs és technológiai miniszter a Békés megyében tett látogatásán.

Tételről tételre indokolt a Lánchíd felújításának árváltozása, ráadásul az építőiparban jártas olvasók számára egyetlen meglepő részlete sincs. Most megpróbáljuk az ágazatot kevésbé ismerők számára is világossá tenni az okokat. Az elemzéshez az egyik legilletékesebb szereplőt hívtuk segítségül: az árajánlatokat kidolgozó vállalat vezérigazgatóját, Sal Lászlót.

Nevet változtat a TransferWise, az egyik legismertebb pénzküldős fintech-platform. Márciustól Wise néven fog futni a vállalat. A Transferwise 2011-ben indult, mára 10 millió ügyfelük van, napi 4,5 milliárd fontnyi átutalást bonyolítanak le világszerte. A cég Budapesten is működtet irodát. 

Szélsőséges év volt 2020. Azok a háztartások, amelyeket nem érintett anyagilag rosszul a válság, rengeteg pénzt tudtak félretenni, mások egyre jobban eladósodnak. Az üzletemberek számára nehéz év volt, a tőzsdén spekulálóknak viszont sok pénzt hozhatott a pandémia.

A használtautó-kereskedők várakozása szerint a hazai használtautó-piac mérsékelt, 2-3 százalékos ütemben bővülhet az idén, ami mintegy 800 ezer gazdát cserélő személyautót jelenthet - közölte a JóAutók.hu vezérigazgatója.
Ugyanis kérdéses, lesz-e elegendő munkaerő, aki még a pult mögé állna, és lehetőleg bért is kap ezért. A beerporn.hu újságírója szerint, amiatt is labilissá vált a vendéglátósok helyzete, hogy az újranyitásnál kevesebb lesz az ugrasztható csapos, pincér vagy épp pohárszedő az országban. Kovács Bálint úgy látja, a szakma tehetségesebb tagjai most motiváltabbak lehetnek a külföldi karrierrel kapcsolatban, itthon pedig diákmunkává alakulhat a vendéglátás ezen szelete.
Mivel a járványügyi korlátozások miatt jelentősen csökkentetek bevételeket. Ezt elsősorban a látogatók hiányával lehet magyarázni, mondta el az állatkert szóvivője. Hanga Zoltán hozzátette, az állatok ellátása biztosított, mivel a fenntartó Fővárosi Önkormányzat támogatja az intézményt, és a kormány is külön forrást biztosít a számukra a rendkívüli helyzetre való tekintettel.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője