2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Csoport megvásárolta a német Analyticon Biotechnologies AG-t. A német piacon a második legnagyobb reagenscsík gyártónak számító Analyticon AG. akvizíciójával a magyar orvostechnikai vállalat célja, hogy a jövőben saját tulajdonában tudja a 77 Elektronika által gyártott vizeletvizsgáló automaták működtetéséhez szükséges reagenscsíkok gyártását is. Az idén 35 éves 77 Elektronika közel száz országba exportálja az UriSed technológián alapuló vizeletelemző automata laborrendszereit, tavalyi árbevételük meghaladta a 31 milliárd forintot.
Több mint ötezer négyzetméter alapterületű, új csarnoképülettel bővül a Login Business Park. A fejlesztést a park tulajdonosa, a WING kezdte meg. A fejlesztés átadására várhatóan 2021 nyarának végén kerül sor, azonban már a csarnok egésze bérlőre talált.

Az építőipari vállalkozások kielégítőnek ítélik meg üzleti helyzetüket, a tavaly tapasztalt ágazati lassulás várhatóan megtorpan, a 2020-as 9 százalékos csökkenéssel szemben az idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak - közölte felmérése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A csok – családi otthonteremtési kedvezmény – bevezetése után több évig nem lehetett vállalkozások székhelyeként használni a támogatott ingatlant. 2019-ben lazítottak a feltételeken, és jelenleg már erre is van lehetőség, de van, amit továbbra is tiltanak a szabályok.

Továbbra is 250-300 közötti napi halálozás, a kórházakon nagy nyomás. A kormány egy hét múlva ki akarja nyitni az általános iskolákat. És most a kormányközeli Magyar Nemzetnek nyilatkozott a szállodaszövetség alelnöke, az üzenet egyértelmű: a szállodák is nagyon nyitni szeretnének májusban.

Inno d’Or – Év Innovációja 2021 címet nyert el csomagolás főkategóriában a négykamrás csomagolású Gierlinger Premium kockázott bacon . A Trade magazin által életre hívott verseny célja, hogy évről évre olyan értékteremtő innovációkat jutalmazzon, amelyek valós vásárlói igényre reagálnak.

A jelenlegi helyzetben nem egyszerű művelet egy ingatlan felújítása - miközben állami támogatás is járhat utána -, ezért akadnak, akik megfontolják, hogy újépítésű vagy újszerűen felújított ingatlant vásároljanak helyette. De melyikkel járnak jobban? Mit mondanak a szakértők?

A környezettudatosság jegyében dízelről elektromos személyszállító hajóvá alakították át.

Magyarországon az ingatlanállomány 30 százaléka több mint 10 éve vagy soha nem esett át kiadós tatarozáson, a falvakban pedig a házak 38 százaléka szorul sürgős felújításra – közölte a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

​A Pwn2Own 2021 hackerversenyen széles körben használt alkalmazások és operációs rendszerek estek áldoztául a fehérkalapos résztvevőknek. A Trend Micro Zero Day Initiative (ZDI) idén is megrendezte a Pwn2Own hackerversenyt, amelyen ezúttal is több százezer dollár jutalmat osztott ki azon résztvevők között, akik a "benevezett" szoftverek, operációs rendszerek ellen sikeres támadásokat hajtottak végre eddig nem ismert sebezhetőségeken keresztül. Természetesen idén is szigorú szabályai voltak a sérülékenységekkel kapcsolatos információk kezelésének.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője