2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Nagyítóval kell keresni az árkülönbséget az Aldi, a Lidl és a Penny Market között

2021-04-12 787

Tavaly január óta minden hónap utolsó napján virtuálisan megvásárolunk 42 alapvető élelmiszerterméket az Aldiban és a Lidlben, idén februártól pedig a kört a Penny Markettel és a Tescóval is bővítettük. Ez a G7 szubjektív (statisztikailag nem reprezentatív) fogyasztói kosara, amellyel egyrészt az a célunk, hogy a boltláncok közötti áreltéréseket monitorozzuk, másrészt az élelmiszer-inflációt (vagy deflációt) követjük – a saját szempontjaink szerint.

Egy évvel azután, hogy a mérést elkezdtük, vagyis idén január végén azt állapítottuk meg, hogy tapasztalataink szerint az Aldi és a Lidl árszintjében lényegi különbség nincs, a szezonális ingadozások, de még a járvány hatására sem. Erre utalt, hogy 42 terméket tartalmazó, egyedileg súlyozott kosarunk összesített költsége egész évben (2020. január és 2021. január között) sosem mozdult el lényegesen a 16 ezer forint körüli (+/- 5 százalék) „középértéktől”.

2021. március 31-én azonban még az elmúlt 14 hónapot nézve is meglehetősen meglepő együttállást tapasztaltunk. Ekkor már mindhárom diszkontláncot (Aldi, Lidl és Penny Market) vizsgálva adataink azt mutatták, hogy

a 42 termékből 18 ára mind a három láncban forintra megegyezik, további 7 termék ára pedig csak egészen minimális eltérést mutat, vagyis összesen 25 termék esetében volt tökéletesen mindegy, hogy melyik boltban vettük volna meg.

Vagyis durván 60 százalékos egyezőséget találtunk a három diszkontlánc között.

Mielőtt rátérnénk a bevásárlás konkrét áraira, szokás szerint érdemes abc-sorrendben végigvenni, hogy konkrétan az üzletek között az egyes termékeknél mekkora árkülönbséget találtunk.

A teljes cikk:Nagyítóval kell keresni az árkülönbséget az Aldi, a Lidl és a Penny Market között

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője