Épp beruházásokat kénytelen leállítani a kormány, válság felé tart az építőipar. Érdekelne, miért vállalta az építészeti államtitkári posztot ilyen helyzetben.
Május közepén kért fel Lázár János miniszter a feladatra. Az azt megelőző húsz évben önkormányzatoknál és az ingatlanpiacon tevékenykedtem építészként és városfejlesztőként. A beruházás-előkészítés, az építészeti tervezés, a műszaki ellenőrzés és a lebonyolítás széles spektrumát bejártam, sok tapasztalatot szereztem piaci oldalon. Kétségtelen, a gazdasági nehézségek és a háború miatt sok mindent újra kell gondolni, ám a hazai építészetben és építő­iparban egyébként is

Én lehetőségnek is tekintem azt, hogy újraütemezzük a beruházásokat, valamint előtérbe helyezzük a fenntarthatósági, költséghatékonysági szempontokat.

Mire gondol?
Az utóbbi években az állami beruházások száma az összes hazai beruházás 30-35 százalékára emelkedett, ami jóval magasabb a nyugat-­európai átlagnál. Ausztriában vagy Német­országban ez az arány 10 százalék körül van. Nálunk nemzet­gazdasági szempontból fontos volt, hiszen az állam a nagyberuházásokkal tudta segíteni az építő­ipart, a kivitelezőket és az építőanyag-­gyártókat. Azonban újra kell értékelnünk az építészeti minőségről alkotott nézeteinket az állami pénzből megvalósuló beruházások esetében. Egy épület nemcsak akkor értékes, ha drága vagy valamit jelképez, hanem ha hozzájárul a közösség jólétéhez.

A nagyberuházások kapcsán általában a stadio­nokra szokás gondolni.
Amit jeleztem, az a szociális, egészségügyi vagy oktatási beruházások mellett természetesen az infrastrukturális fejlesztésekre is igaz. Ugyanakkor a piaci szegmensben is új időszámítást kezdünk a minőségi és fenntarthatósági szempontok mentén. Nem engedhető meg, hogy egy irodaház úgy használja a település infrastruktúráját, hogy az utca, a kerület, illetve a város közösségének nem szolgáltat semmit. Itt nem csak az adókra gondolok. Ha az épület nem szerves része a közösségnek, ha csak zárványként áll ott, hiába tetszetős kívülről. Másrészt nem elégíthet ki minden használati igényt úgy, ha közben a formájával öncélúságot üzen.

Nézzük a konkrétumokat! „Az összes, az építésügyet, a településkép-védelmet és a műemlék­védelmet szabályozó törvényt felül fogjuk vizsgálni és a magyar építészetről szóló törvényben újrarendszerezni” – jelentette be novemberben Lázár János. Hogyan történik mindez?
Két átfogó jogszabály megalkotásába kezdtünk bele a nyáron. Az egyikkel az állami pénzből megvalósuló beruházások szabályozását gondoljuk újra. A kormány már megtárgyalta, jelenleg a társadalmi vita zajlik, még az év elején a parlament elé kerül a tervezet. A másik folyamat a teljes építésügyi, a kulturális és örökségvédelmi, továbbá a településkép-védelmi törvények több évtizede esedékes átszabását jelenti. Kiegészítések, ráncfelvarrások mindig voltak, ám most alapjaitól nézzük át többek között a műemlékvédelem és az épület­energetika szabályozását.

Miért van szükség új törvényre, s mik lesznek a főbb irányvonalak?
Egészen új szemléletet akarunk behozni, az a cél, hogy az épületek ne csak fogyasszanak, hanem termeljenek is. Minden jól működő rendszernek az alkalmazkodóképesség a kulcsa. Ha az energiatermelés kevés központra koncentrálódik, akkor nagy a biztonsági kockázat, és erős a függés. A vidéki háztartások régen mindent megtermeltek maguknak, ezért élték túl a nehéz időket, tudtak alkalmazkodni a változó körülményekhez, míg a városok védtelenek maradtak. Ez a lényege annak a programnak, amellyel ösztönözzük az otthoni energiatermelést és az ahhoz szükséges korszerű építészeti megoldásokat. Rendszerszinten gondolkodunk: ahogy egy dízeles áramfejlesztőből feltöltött elektromos autó sem felel meg a célnak, úgy azok a szerkezeti megoldások sem, amelyek előállítása környezetszennyező.

Mindezek alapján mit lehet már most tudni, milyen gyakorlati változásokat hozhat az átalakuló szabályozás?
A huszadik század elejétől – nemzetközi és hazai építészeti trendek mentén – exponenciálisan növekedett az új területek beépítése. A hatvanas-hetvenes évek lakótelepei más minőséget hoztak, majd a kilencvenes években az új irodaépületek és lakóparkok nagy száma volt a jellemző. Az utóbbi harminc esztendőben ismét teljes településkép-változás következett be, nemcsak nálunk, az egész térségben. A magánberuházók a helyi adottságok maximális kihasználásával valósították meg a fejlesztéseiket, nyilván a nagyobb profitért. Ahogy arra már utaltam, az építészeti minőség sokszor háttérbe szorult, részben a főépítészek és a tervtanácsok rendszerében kialakult hiányosságok miatt. A szakmai szint megerősítését is célozza majd tehát az új törvény, a tervtanácsi jóváhagyás kötelezővé tételével, adott esetben vétójog megadásával. Három: települési, járási és országos főépítészi szintet határozunk meg, a helyi illetékesek és a beruházók számára is kötelező érvényű döntési kompetenciával.

Az állami beruházások esetében a folyamatban lévő ügyekben sem adható ki építési engedély az Országos Építészeti Tervtanács hozzájárulása nélkül – hangoztatta korábban. Miért?
Az áttekintés során azzal szembesültünk, hogy már a megyei jogú városoknál sem mindenhol működik tervtanács, vagy éppen nem veszik kellő súllyal figyelembe a véleményét. Egy augusztusi kormányrendelettel létrehoztuk az állami beruházások minőségi kontrollját is ellátó, megerősített országos testületet, aminek az az elsődleges célja, hogy ne legyenek ellenőrizetlen építkezések az országban. 2022-ben összesen 371 tervet véleményeztünk, volt mit javítani. A készülő törvény ezt a véleményezési lehetőséget helyezi el a helyi szinteken.

A teljes cikk: Építészeti államtitkár: Minőségi szigor jöhet az építőiparban