Friss hírek

Versenypiaci hírek

Hogy teljesített a magyar gazdaság? Megjöttek a számok

Hogy teljesített a magyar gazdaság? Megjöttek a számok

Hírfigyelő 21-03-02 962

A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévihez, 2020 harmadik negyedévéhez viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez mérve 4,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság szezonálisan és naptárhatással kiigazított teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest 0,3 százalékponttal nagyobb volt a gazdasági növekedés a KSH első becslésében közölt adatnál, éves összehasonlításban pedig 0,1 százalékkal kisebb volt a visszaesés. 2020-ban a GDP volumene 5,0 százalékkal elmaradt az előző évitől, ami szintén 0,1 százalékponttal kisebb visszaesés, mint az első becslésben.

Az előző negyedévhez képest a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2,9, az iparé 0,9, az építőiparé 12,9 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké 0,1 százalékkal mérséklődött. A felhasználási oldalon a beruházások 4,4 százalékkal emelkedtek. A külkereskedelemben az export 3,2, az import 3,0 százalékkal növekedett.

Az előző év negyedik negyedévéhez képest az ipar teljesítménye 2,2, ezen belül a feldolgozóiparé 2,4 százalékkal nőtt. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 5,7 százalékkal csökkent. A legnagyobb visszaesést a szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás, illetve a szállítás, raktározás szenvedte el, rendre 51,1, és 20,0 százalékkal.

 

(Forrás: piacesprofit.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?