2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Ipar, logisztika

Debütált a Logisztikai Évkönyv 2024

2023-12-05 1060

November 29-én a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) évkönyvbemutató rendezvényén debütált a Logisztikai Évkönyv 2024. A kiadvány a hagyományokhoz híven egy szakmai tanulmánygyűjtemény, amelyet a Falk1 Rendezvényközpontban tartott bemutató rendezvényén szerzői előadásokkal színesítve ismerhetett meg a közönség.

A most bemutatott, már a 29. kiadvány

A Logisztikai Évkönyv célja a logisztika területén elért legújabb kutatási eredmények és szakmai, gyakorlati tapasztalatok megosztása a szakterület iránt érdeklődőkkel. Az első Logisztikai Évkönyvet még a 90-es években mutatták be, így közel azonos múlttal rendelkezik, mint maga az azt kiadó szervezet. A mű az utóbbi évek során a tudományos közéletben és a gyakorlati szakemberek körében egyaránt elismert, rangos és immár hagyományokkal rendelkező kiadvánnyá vált.

„Az év végéhez közeledve bemutatásra került a Logisztikai Évkönyv 2024, amely már a 29. ilyen kiadvány. A nagyjából 300 oldalas könyvet fellapozva, 26 tanulmánnyal találkozhatnak az olvasók” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A szervezetnek továbbra is célja, hogy az Évkönyv egyike legyen azon hazai kiadványnak, amely publikációs lehetőséget biztosít a magyarországi logisztikával foglalkozó kutatóknak, mérnököknek, közgazdászoknak.

5 fő témakört érint a Logisztikai Évkönyv 2024

 

A témaválasztás ezúttal is szabad volt a szerzők számára, amelynek köszönhetően a könyvben megjelent cikkek jól tükrözhetik a logisztikusok kurrens érdeklődését az egyes területek iránt.

A 2024-es című kiadványban – a cikkek által érintett területeket figyelembe véve – a következő témakörökkel találkozhatnak az olvasók:

  • Új digitális technológiák a logisztikában
  • Ágazati logisztika
  • Ellátási lánc megoldások és műveletek
  • Közlekedési alágazatok aktuális kérdései
  • Vállalati tanulmány

„A kiadványban található tanulmányok előre lefektetett formai követelmények és tartalmi elvárások mentén készültek. Ráadásul a több száz oldalas könyvben nemcsak magyar, de angol nyelvű szakcikkek is találhatók” – hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki azt is elárulta, hogy a szakmai kiadványban már a mesterséges intelligencia is megjelenik.

A kötet összeállításánál a kialakult gyakorlatnak megfelelően a szerzők által leadott témajavaslatok előzetes szűrését a szerkesztőbizottság végezte el. Ezt követően minden egyes megjelenésre váró cikket egy kijelölt szerkesztőbizottsági tag és egy külső, neves szakmai lektor véleményezett. A könyv a megszokott módon a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) gondozásában került kiadásra. Főszerkesztője Dr. habil. Duleba Szabolcs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, vezető szerkesztője pedig Károly Róbert PR-szakértő, marketing-tanácsadó volt, aki egyben a szervezet kommunikációs és PR-partnere is. Újdonságként, a mesterséges intelligencia már a kiadványban is megjelenik. Az innováció térnyerését a szakmai szervezet is pártolja, így a friss technológiák használatát e téren is támogatták kisebb kikötésekkel.

A bemutató eseményen, szerzői előadások által nyerhetett betekintést a műbe a közönség

A bemutató eseményen négy szerző is ízelítőt adott elkészített tanulmányából egy-egy előadás keretein belül. Ennek köszönhetően a 26 tanulmányból 4-be már az évkönyvbemutató eseményen is betekintést nyerhetett a közönség. Molnár-Major Petra, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) PhD hallgatója a mozgó objektumok követésében alkalmazható tipikus megoldási lehetőségeket és a digitális iker technológiát szemléltette. Tóth Sándor, a Simotrade Kft. üzletfejlesztési igazgatója a logisztikai létesítmények megvilágításának korszerű lehetőségeiről tartott előadást. Póka Viktornak, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) PhD hallgatójának prezentációja a fulfillment centerek fő kutatási irányairól, valamint néhány jó gyakorlat bemutatásáról szólt. Dr. Fleischer Tamás, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Világgazdasági Intézetének ny. tudományos főmunkatársa pedig a CORCAP európai uniós vasúti áruforgalmi projekt tanulságai jövőbeni logisztikai megfontolásokhoz címmel tartott előadást.


A Magyar Logisztikai Egyesületről:

A Magyar Logisztikai Egyesület, az MLE volt az első szakmai társadalmi szervezet Magyarországon, amelyet magánszemélyek alapítottak 1990-ben. Elnöke Dr. Doór Zoltán. A szervezet célja a logisztika társadalmasítása, a logisztikai tudásmegosztás, melynek két fő elemét az egyesület által szervezett oktatások, valamint a több évtizede, évente megjelenő Logisztikai Évkönyvek jelentik. A Magyar Logisztikai Egyesület edukációjának gerincét a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzések adják, amely mellet megtalálható még számos tréning is a kínálatban. Az MLE gondozásában évente megjelenő Logisztikai Évkönyv pedig egy szakmai tanulmánygyűjtemény, melynek szerzői évről évre a logisztika világának legkiemelkedőbb szakembereiből tevődnek össze. (www.mle.hu)

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője