2026. március 22., vasárnap - Beáta

Ingatlanpiac

Az e-kereskedelem átalakítja Európa logisztikai térképét. A Prologis most publikált kutatása szerint évente 1.4-1.9 millió négyzetméter új logisztikai térre lesz szükség az európai kontinensen felmerülő…
Már tavaly beindult az a folyamat, amelynek során ismét nagyobb számban jelentek meg a befektetők az ingatlanpiacon. A mozgást elsősorban a várható áremelkedések indították el,…
Világszerte aggódnak a vevők az egyre emelkedő megélhetési költségek miatt, ami látványosan kihat a vásárlási szokásokra is – derül ki az EY legfrissebb, több mint…
A Zara bejelentette, hogy Antwerpenben, a belga Meir bevásárlóutcán nyitja meg legnagyobb üzletét. A háromszintes, 14 500 négyzetméteres bolt az egyik legjelentősebb ingatlanügyletnek számít a…
Immáron 15. alkalommal rendezték meg Az Év Irodája versenyt, amelynek díjátadóját idén is egy konferencia és kiállítás kísérte a Várkert Bazárban. A szakmai zsűri idén…
Budapest vezetése 2025. május 5-én az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének ingatlanfejlesztői kerekasztalán mutatta be a Rákosrendező területére tervezett „Parkváros” fejlesztési koncepcióját. Karácsony Gergely főpolgármester szerint…
Komoly szakmai elismerésben részesült a közép-európai piac egyik vezető ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportja, a WING és Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, az RTL Magyarország. A WING…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője