Friss hírek

Archívum

Öveges professzor, a magyar atom - Megjelent a születésnapi DVD-sorozat

Hírfigyelő 07-11-28 5
ImageA tévé és a rádió tette igazán ismertté. Épphogy csak véget ért a második világháború, amikor 1946-ban már mikrofon elé állt. Egyik első előadása éppen az atombombáról szólt, és sokan emlékeznek még a vele kapcsolatban elterjedt humoros feladványra is: „hogyan lehet barackmagból atommagot készíteni?”.

Több mint tíz évet töltött el képernyőn. Az 50 éves MTV archívuma jóvoltából és a Sprinter Kiadó gondozásában alig néhány nappal Öveges professzor születésnapját követően újból kiadásra került a Tanár Úr legkedvesebb kísérleteit tartalmazó DVD-sorozat, amely egyszerûen, mégis gyakran meghökkentő módon tárja elénk a látható világ fizikai jelenségeit.

Hitt az élőszó erejében, abban, hogy fontos a magyarázat. Kedvenc hasonlatát, amely egy jerikói rózsáról szólt, többször elmondta. Ez a rózsa egy "ronda, összeszáradt növény, de ha vízbe tesszük, csodálatosan szép, színes virág lesz belőle". A tankönyveket ilyen száraz valaminek tartotta, amit a tanári magyarázat tesz varázslatával teljessé, színessé. Kollégáinak többször elmondta: "A mi szerepünk a bányászlámpáé: csak oda akarunk elegendő fénnyel világítani, ahol szükség van rá." 

Egyik leghíresebb tanítványa Dr. Bászel Károly, aki Hollandiában és Németországban futott be tudományos karriert, elmesélte, hogy találmányainak zömét Öveges módszerének köszönheti. Mivel a legtöbb kutató csak laboratóriumban vagy rajzasztal mellet tud valami újat kitalálni, ő azonban erdőben sétálva, sötétben, álmatlan éjszakáin is tudott "kísérletezni", mert maga elé tudta képzelni mindazt amiből egy találmánya megszületett.    
A kedvenc kísérleteket tartalmazó születésnapi DVD-t egy portréfilm teszi teljessé, mely a professzor életútját, munkásságát tárja elénk. A filmeket nézve megelevenedik a kor, amelyben Öveges élt és alkotott, e mellett olyan fizikai kísérleteknek lehetnünk szem- és fültanúi, amely a mai digitális világ korában is újdonság erejével hatnak, például megtudhatjuk, hogyan is lesz Látható a láthatatlan.

Forrás:
www.oveges.com
www.feltalaloink.hu

Főbb mûvei: 

Bevezetés a természettanba (Bp., 1948); A legújabb kor fizikája (Bp., 1951); Az élő fizika (Bp., 1952); Elektromosságtan és Élet (Bp., 1953); Tudomány, Technika, Élet (Bp., 1960); Sugárözönben élünk (Bp., 1968); Elektrotechnika (Bp., 1970); Színes fizikai kísérletek a "semmiből" (Bp., 1977; németül is); Játékos kísérletek az elektronnal (Bp., 1981).   

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó