2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

A Windows 10 is szorgalmasan gyűjti az adatainkat

2015-08-03 1376

Megjelent a Windows 10. Arról viszont eddig kevesebb szó esett, hogy az új operációs rendszerrel együtt új Adatvédelmi irányelveket és Felhasználási feltételeket is kiadott a Microsoft. Ezek augusztus 1-től lépnek érvénybe, de mivel összesen 45 oldalról van szó,  az index szakértője, Bolcsó Dániel segített megérteni a lényeget.

Mint minden nagy techcég, a Microsoft is elég sok adatot gyűjthet – és gyűjt is – össze önről. Ez részben szükséges ahhoz, hogy a megszokott szolgáltatásokat a megszokott módon tudják nyújtani. Ettől függetlenül sose lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos tisztában lennünk azzal, hogy ki, mit és miért tud rólunk, márcsak azért is, mert ha úgy ítéljük meg, hogy valamilyen szolgáltatásra nincs is szükségünk, gyakran ki tudjuk kapcsolni az ahhoz tartozó adatgyűjtést.

Elég valószínű például, hogy ha már Windows 10-et használ, be fog jelentkezni a Microsoft-fiókjával. Ezzel együtt jár, hogy a rendszer automatikusan szinkronizálja egy rakás adatát. Ilyenek a böngészési előzmények, a kedvencek, az éppen megnyitott böngészőfülek, vagy éppen a mentett jelszavak a böngészőből, az appokból, és a wifi-hálózatok és hotspotok belépési adatai. A szinkronizálás alapjáraton be van kapcsolva, ha nem szeretné ezeket az adatokat megosztani a céggel, a beállításokban kapcsolhatja ki a kikapcsolnivalót.

Ugyanígy a Microsoft digitális asszisztense, a Cortana is jól el van látva mindenféle személyes adattal, amihez egy személyi asszisztensnek hozzá kell férnie, hogy használható legyen: naptárbejegyzések, ismerősök adatai, stb. Ez minket ugyanakkor nem érint, hiszen magyarul még nem érhető el a szolgáltatás. Viszont Cortana nélkül is van mit tárolni önről. A Microsoft az új feltételek szerint adatokat gyűjthet önről és az eszközeiről, beleértve például "a Windowson futó appok használati adatait" és a "hálózatok adatait, amelyekhez csatlakozik."

De nemcsak a Microsoft, hanem a hirdetők is szép profilt tudnak felépíteni önről, persze anonim módon. A Windows 10 minden felhasználónak generál egy egyedi azonosítót minden eszközhöz. Ezt az azonosítót aztán az appfejlesztők és a hirdetők is felhasználhatják, már ha nem ugrik ki ebből a buliból a beállításokban.

Jó tudni azt is, hogy ha bekapcsolja a rendszer beépített lemeztitkosítási funkcióját, a Bitlockert, akkor a titkosítási kulcsról a Windows 10 automatikusan biztonsági másolatot készít, és ezt a Onedrive-ban tárolja.

Azonban a Microsoft az olyan érzékeny személyes adatainkat is tárolja, mint az emailek vagy más kommunikáció tartalma, illetve a privát mappákban tárolt fájlok. Persze nem kell félni, csak akkor,  ha jóhiszemű meggyőződésünk, hogy ez szükséges a felhasználóink megvédéséhez vagy a felhasználási feltételek betartatásához.

Na, ugye önök is megnyugodtak?

 

(index.hu - Bolcsó Dániel - 2015.07.30.)

----------------------------------------------------------------------------------------------

Kapcsolódó cikk az index-en: Nincs olyan, hogy biztonságos hátsó ajtó

 

 

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője