2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

Kémkedjen üzletfelei után legálisan

2009-03-17 1650

Mintegy 400 ezer cég 600 ezer ügyéről tájékoztat a szerda délelőtt elindult feketelista.hu honlap, amely 11 nyilvános állami adatbázist hoz egy platformra, a cégek adószáma alapján. A felhasznált nyilvántartások körébe tartoznak az adóvégrehajtások, a csődeljárások, a versenyfelügyeleti és munkaügyi elmarasztalások, valamint a cégnyilvántartásban szereplő adatok is.

Az első 30 keresés ingyenes, ezt követően vannak ingyenes és fizetős szolgáltatások, például aki a vevőiről megjelenő információkra kíváncsi folyamatosan, annak elő kell fizetnie erre.

Nincsen jogi akadály

A 45-45 millió forintos beruházással két év alatt elkészült honlappal kapcsolatban már induláskor állásfoglalást kért a főszerkesztő az akkori adatvédelmi biztostól. Ebben az áll, hogy közérdekű adatokat bárki adatbázisba szervezhet.

Az adatok egy része valóban naprakész, de például az adózással kapcsolatosakat csak negyedévente teszi közzé az APEH, így azokat csak a megjelenés után lehet átvenni a feketelista honlap adatbázisába. Az oldalon szerepelnek a már megszűnt cégek is, ennek az az indoka – mondta Iklódi András – hogy többen működtetik a már jogilag nem létező társaságaikat is.

A honlapon összegyûjtött adatokhoz hozzá lehet férni a nyilvános adatbázisokból is – egyenként végigböngészve azokat – de az sok időt vesz igénybe. Az információk egymáshoz kapcsolása és gyors keresésének lehetővé tétele viszont pénzbe kerül. Ezért a speciális keresésekért – például egy település cégeivel kapcsolatos események, egy cég vagy a teljes vevői kör figyelemmel kísérése esetén – előfizetéssel lehetséges. Cégeknél az utolsó nyilvános mérlegben szereplő árbevételtől függ az ár. Például az egy milliárd forintos árbevételig fél évre 75 ezer forint a díj. Ugyanakkor 75 milliárd felett 600 ezret kell fizetni a szolgáltatásért. Költségvetési szerveknél pedig 100 millióig 25 ezret kell fizetni fél évre.

(Forrás: www.privatbankar.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

More details
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője