2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Archívum

Kkv-k figyelem! Indul a Széchenyi-kártya 2

2008-06-02 637

Hosszas előkészítés után mától útjára indul a Széchenyi-kártya 2; a kétéves futamidejû kártyát a Ka-VOSZ Zrt. a konstrukcióban részt vevő bankokkal, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-vel, illetve a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal közösen bocsátja ki mikro-, kis- és középvállalkozások számára.

Az eddigieknél jóval előnyösebb feltételekkel lehet majd igénybe venni a kedvezményes kamatozású szabad felhasználású hitelt. Az eddigi negyedéves törlesztési kötelezettség teljesen megszûnik, és bővül az elektronikus ügyintézés is. Eltörölték az eddigi „kötelező Széchenyi-kártya-előélet” elvárást is. E szerint tízmillió forintnál magasabb hitelt csak az a vállalkozás kaphatott, amelynek egy évig legalább ötmillió forintos kártyája volt. Mostantól minden, legalább két éve mûködő vállalkozás igényelhet akár 25 millió forintot is.

Az állam a Széchenyi-kártya 2 konstrukcióhoz is biztosítja az egyszázalékos kamattámogatást, és átvállalja a vállalkozásoktól a garanciadíj 50 százalékát. A hitelhez nem szükséges ingatlanfedezet.
A Széchenyi-kártya 2-t a megszokott 1–25 millió forint közötti összegre lehet igényelni a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a területi kereskedelmi és iparkamarák, valamint a Ka-VOSZ Zrt. irodáiban. A kétéves futamidő alatt a vállalkozóknak elegendő csak egyszer, az új támogatási szerződés újrakötésénél megjelenniük, ekkor végzik a banki felülvizsgálatot is.

Az állam a Széchenyi-kártya 2 konstrukcióhoz is biztosítja az egyszázalékos kamattámogatást, és átvállalja a vállalkozásoktól a garanciadíj 50 százalékát. A hitelhez nem szükséges ingatlanfedezet.

Hét éve, egymillió forintos kerettel indult a Széchenyi-Kártya. Majd 2003-ban öt-, 2004-ben tíz-, 2006-ban pedig huszonötmillióra nőtt a keret. Öt év alatt 95 ezer vállalkozás élt a lehetőséggel.

(Forrás: www.vg.hu)


 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője