2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Archívum

Az IVSZ álláspontja az új kormányzati szerkezetről

2008-05-08 409
Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének álláspontja szerint kedvező és a fejlődést elősegítő lehet, hogy az informatikával kapcsolatos kormányzati döntések az eddigi gyakorlattal szemben végre egy kézbe kerültek. Aggasztónak tartják azonban, hogy a távközlés és az informatika az új struktúrában elkülönül egymástól.

Alighogy lecsengeni látszik a nemrégiben napirendre került „internet adó” ügye, a májustól érvénybe lépő kormányátalakítás és struktúraváltozás miatt újabb ellentmondásos helyzettel kell szembenéznie a hazai infokommunikációs szakmának. A jövőben ugyanis az informatika a Miniszterelnöki Hivatal, míg a távközlés az újonnan létrejövő közlekedési, hírközlési és energetikai minisztérium fennhatósága alá kerülne.

Ez az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) értelmezése szerint azt jelenti, hogy a kormányzat a világban zajló piaci folyamatoktól idegen és a hazai Információs Társadalom érdekeit nem szolgáló intézkedésre készül.   Az informatika és a telekommunikáció piacán tapasztalható konvergencia közismert tény szerte a világban. A jól látható integrációs folyamatokat követve döntött úgy 2007-ben az IVSZ is, hogy az informatikai vállalkozások mellett a telekommunikációs cégeket is bevonja tevékenységébe, és Telko tagozatott hoz létre.  Nehezen indokolható miért van szükség a legfelső döntéshozatali szinten a piaci trenddel szembe menő szerkezeti átalakításra.

„Egyik szemünk sír, a másik nevet” – mondta az új kormányzati struktúrát értékelve Keresztesi János az IVSZ nemrégiben megválasztott elnöke. Véleménye szerint, a magyar GDP csaknem 10 %-át produkáló iparág fejlődésére és ezen keresztül Magyarország versenyképességének alakulására rossz hatással lehet, ha a két szektor konvergencia törekvései kormányzati szinten „ellengőzt” kapnak. Mindez pedig végső soron a hazai Információs Társadalom kiépítését is veszélyeztetheti.

(Forrás: Üzleti Hírszerzés) 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője