2025. április 19., szombat - Emma

Archívum

Dinamikusan fejlődik az internetpiac

2008-03-11 351

A KSH hazai távközlési és internetpiac helyzetéről szóló jelentése szerint a dinamikus fejlődés az egyre korszerûbb technológiák térnyerése mellett a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető.2007 végén a mobil-előfizetések száma meghaladta a 11 milliót, ismét csökkent a feltöltőkártyás előfizetések aránya...

Miközben a kábeles telefonálás egyre népszerûbb, a vezetékes vonalak száma tovább esett. A telefonbeszélgetések időtartamának közel 70%-át mobiltelefonokról indított hívások tették ki. Egy év alatt 33%-kal nőtt a széles sávú internet előfizetőinek tábora, a vezeték nélküli szegmens pedig még ennél is nagyobb mértékben, 73%-kal bővült. Csaknem harmadával volt több az internetszolgáltatásból származó éves árbevétel, mint 2006-ban.

A mobil-előfizetések száma a negyedév folyamán 531 ezerrel nőtt, s az időszak végére túllépte a 11 milliót. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 444 ezerrel emelkedett, ugyanakkor részarányuk negyedévről negyedévre csökken. Az előző év azonos időpontjához képest az előfizetői állomány 1,1 millióval, 11%-kal lett magasabb. A negyedév végén 100 lakosra már 110 mobil-előfizetés jutott. A mobilhálózatban a negyedév folyamán 5%-kal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, eközben 12%-kal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 331 percnyi beszélgetés jutott, ez 2%-kal több, mint egy évvel korábban.

Bár egyre több cég, kábeltévé-, illetve internetszolgáltató kínál vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, nem lassul a vezetékes fővonalak számának csökkenése: 2007 végén - előzetes adatok szerint - már a 3,3 milliót sem érte el (ennek 5,5%-a kábeltévés), 109 ezerrel kevesebb volt, mint 2006 azonos időpontjában és 33 ezerrel kevesebb, mint szeptember végén. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma év végén 32,4 volt. A vezetékes szegmensen belül 18%-os az ISDN-vonalak aránya. A vezetékes vonalakról indított hívások száma 13, időtartama 15%-kal csökkent az előző év utolsó negyedévéhez képest. A visszaesés hátterében a mobilforgalom éves szinten nagymértékû emelkedése és valamelyest az ingyenes internetes telefonálás egyre terjedő lehetősége áll.


Az egy vezetékes vonalra jutó hívások (adatcélú forgalommal együtt számított) időtartama 528 perc volt, ami 12%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,2 percet, internethívások nélkül 3,1 percet tett ki. Még mindig elmondható, hogy az árak mérséklődése és a gyakran jelentős ingyenes idősávot is tartalmazó akciós díjcsomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek, mint mobiltelefonról. A vezetékes vonalról kezdeményezett adatcélú hívások száma 59, időtartama 61%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

2007 IV. negyedévében az internetszolgáltatók száma 326 volt, 94-gyel több, mint egy évvel korábban. A piac erősen koncentrált, 22 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90%-át. 2007 utolsó negyedévében az internet-előfizetések száma 8%-kal emelkedett. December végén 37%-kal volt több előfizetés, mint a 2006. év azonos időpontjában.


Az internet-előfizetések számának változása

Az internetpiac dinamikus fejlődése - az egyre korszerûbb technológiák térnyerése mellett - a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. 2007 a vezeték nélkülia/ szegmens csaknem 73%-os bővülésének éve volt, amihez nagyban hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet.b/ A széles sávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések gyarapodtak gyorsabban, 49%-kal, az xDSL-előfizetések ennél kisebb mértékben, 24%-kal. A széles sávú (kábel- és xDSL-) internet-előfizetések száma egy év alatt 33%-kal nőtt, és már 21-szer akkora, mint a kapcsoltvonali és az ISDN-előfizetéseké összesen.

Az összes előfizetésen belül 2006 IV. negyedévéhez képest közel felére esett a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt), 10%-kal csökkent az xDSL-, 8%-kal nőtt a kábeltévés és majdnem 26%-kal lett magasabb a vezeték nélkülia/ szegmens előfizetéseinek részaránya. Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel a negyedik negyedévben meghaladta a 29,9 milliárd forintot, ami 31%-kal volt több az egy évvel korábbinál.

(Forrás: www.sg.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Magyar IT-cég a Financial Times leggyorsabban növekvő vállalatai közt

Magyar IT-cég a Financial Times leggyorsabban növekvő vállalatai közt

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

More details
Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

More details
Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

More details
Így áll az autómentes Duna-parti városnegyed építése

Így áll az autómentes Duna-parti városnegyed építése

More details
Új trendek felé nyit a Gin Market Budapest, 2025. június 13-14.

Új trendek felé nyit a Gin Market Budapest, 2025. június 13-14.

More details
AI-influenszerek forradalmasítják az oktatást

AI-influenszerek forradalmasítják az oktatást

More details
A Z generáció nem igazítja az életét a munkához

A Z generáció nem igazítja az életét a munkához

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője