Az Ingka Csoport 41,7 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2023-as üzleti évre vonatkozóan ami 5,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.
Még mindig sok ezer fiatalnak csakis panel lehet az első lakása, ezt tudják megfizetni. Sovány vigasz, hogy a tavalyi nagyon magas árak az ország felében…
Izrael rekordszámú látogatóra számított 2023-ban, azonban a Hamász néhány nappal ezelőtti támadása szinte teljesen leállította az ország turizmusát: a hajótársaságok nem kötnek ki az izraeli…
Az e-commerce megoldások felfutása miatt sokan gondolhatták úgy a kereskedelemben, hogy a hagyományos üzleteknek bealkonyul. A vásárlók azonban, úgy tűnik, másként vélekednek és nem hajlandóak…
Csillagok után kulcsokat is osztogat majd a Michelin Guide, a legjobb éttermek mellett 2024-től az arra érdemes szállodák is bekerülnek majd kalauzukba.
A klímaváltozás megállítása érdekében a világnak csökkentenie kell épületeink szén-dioxid-kibocsátását. A jelentések ismételten kimutatták, hogy az épületek, pontosabban az ezeket használó emberek a világ szén-dioxid-kibocsátásának…