Friss hírek

Vesztegetéssel gyanúsítanak három APEH-munkatársat

Hírfigyelő 08-09-04 886
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást hét ember, köztük három adóhivatali köztisztviselő ügyében, akiket vesztegetéssel, okirat-hamisítással és más bûncselekményekkel gyanúsítanak Bács-Kiskun megyében - jelenti a HavariaPress. A megyei rendőrség Gazdaságvédelmi...

... Osztálya még tavaly januárban indított nyomozást az APEH biztonsági szerveinek feljelentése alapján, hivatali visszaélés gyanújával. A nyomozás megállapításai szerint az APEH egyik kecskeméti köztisztviselője 2005 és 2007 között jogosulatlanul és célhoz kötöttség nélkül több száz alkalommal kérte le különböző, a munkaköréhez nem tartozó gazdasági társaságok adózási adatait az APEH számítógépes rendszeréből. Ezeket az adatokat az egyik - közvetítőként dolgozó - barátjának adta át, s cserébe több alkalommal fogadott el tőle különböző összegeket.

Mindemellett az is kiderült, hogy az illető a munkahelyi számítógépén két, fiktív adóvizsgálatot elrendelő dokumentumot készített. Ezekben az szerepelt, hogy az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága visszamenőleges vagyongyarapodási ellenőrzést indít két gazdasági társaság ellen, valótlan adatok alapján. A nyomozás adatai szerint az APEH-tisztviselő a jogtalan lekérdezéseket egy, ugyancsak a hatóságnál dolgozó barátja kérésére végezte, alkalmanként 30-50 ezer forintért. A közvetítőként tevékenykedő barát később, az így kapott adózói adatok ellenében különböző pénzösszegeket kapott az adózóktól.

A nyomozók megállapították azt is, hogy a közvetítő több alkalommal fordult egy kecskeméti APEH-revizorhoz azért, hogy bizonyos vállalkozások esetében kedvezően befolyásolja a vizsgálat lezárását, illetve adjon olyan információkat, amivel a vizsgálatot elkerüli vagy kijátssza. A közvetítő a segítségéért illetve tanácsaiért több alkalommal anyagi ellenszolgáltatást nyújtott a revizornak.

Az ügyben elrendelt nyomozás során három APEH-dolgozót és további négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, vesztegetés, hivatali visszaélés, hivatali hatáskörrel visszaélve elkövetett közokirat-hamisítás, valamint magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben négy gyanúsítottat a bíróság korábban előzetes letartóztatásba is helyezett, jelenleg minden gyanúsított szabadlábon védekezik. Az ügy nyomozását a rendőrség a napokban lezárta, s az iratokat minden gyanúsított vonatkozásában vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

(Forrás: www.adozona.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó