A napi.hu értesülése szerint a 2007-ben indult uniós ciklusban eddig több mint 58 ezer pályázat érkezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez (NFÜ), a megítélt támogatás 4473…
A multi level marketinges kozmetikai cég, az Avon egyre szélesedő vesztegetési ügyében vádemelést helyezett kilátásba az amerikai szövetségi ügyészi hivatal a Wall Street Journal értesülése…
Csaknem 300 millió forintos áfacsalást és egyéb, a dolgozókat is megkárosító visszaéléseket tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága egy…
Hiába hatályos évek óta a szabály, amely eltiltja a cégbedöntőket az új társaságok alapításától vagy vezetésétől. Egy debreceni csalókból hálózat összesen 300 millió forintnyi elcsalt…
Három vezető európai mosóporgyártó mesterségesen tartotta magas szinten árakat 2002-2005 között Európa nyolc országában. Az Európai Bizottság megállapította, a Procter and Gamble és az Unilever…
Kartelltevékenység miatt összesen 800 millió euró pénzbírsággal sújtott az Európai Bizottság tizenegy légitársaságot, köztük az ágazat vezető európai szereplőit - jelentette be Joaquín Almunia versenyjogi…
A leköszönő elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatóján tudatta azt is, hogy a H1N1 elleni vakcinát gyártó Omninvest Kft. ügyében feljelentést tesz a KEHI. A vonatkozó előírások értelmében…