Több szálon futó nyomozás vezetett ahhoz a bûnbandához, amely alig egy év alatt mintegy egymilliárd forint kárt okozott az államnak az adószabályok kijátszásával: törvénytelen üzletek…
Nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházására 2005-ben kötött szerződés ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.…
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke jogerősen is elvesztette azt a pert, amelyet a Transparency International Magyarország ellen jó hírnevének megsértése miatt indított, közölte a korrupcióellenes szervezet…
Az UniCredit húsz volt vezetője került az olasz igazságszolgáltatás látókörébe abban az adócsalás miatt folyó eljárásban, amelynek keretében a milánói bíróság 245 millió eurónyi eszközt…
Néhány határátlépés után Közép-Európában az olcsó távol-keleti földgáz át tud alakulni biodízellé. A metamorfózis az Emfesz és a Mol között jött létre, de kellett hozzá…
A magyarországi olajtársaságok etikus mûködése felett őrködő Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke is az osztrák rendőrség látókörébe került abban a nyomozásban, amely - rajta kívül -…
Titkos céghálózat nyelte el a fénykorában évi 200 milliárdos forgalmat bonyolító Emfesz Kft. pénzét. Az Index cikksorozatban mutatja be, hogy 2005 és 2009 között a…